Újabb korrupciós botrány Indiában

Letartóztatták Suresh Kalmadi-t, a 2010-es delhi-i Nemzetközösségi Játékok szervezőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy jogszerűtenül járt el a játékokhoz kapcsolódó kereskedelmi szerződések elbírálása és megítélése során. A szervező már januárban tisztségének elhagyására kényszerült. Az indiai központi nyomozóiroda tájékoztatása szerint a vádlott előnyben részesített egy svájci céget az időmérő és pontozó berendezések vásárlásakor. A további vádak érintik a 2009-es londoni játékok szerződéseit is. Ha a gyanúsítottat bűnösnek találják, évekre börtönben kerülhet. Suresh Kalmadi tagadja a vádakat.

Az októberi sporteseményt eddig is sok bírálat érte hanyagság és korrupció miatt. Februárban már letartóztatták a szervezőbizottság elnökét, Lalit Bhanot-ot, és egy másik fő tisztségviselőt, VK Verma-t az eseményt övező pénzügyi rendellenességek miatt. A játékok 6 milliárd dollárba kerültek, amiből jelentések szerint összesen 1,8 milliárdnyit sikkasztottak el. Az esemény India megítélését volt hivatott javítani, viszont pont ellentétes hatást váltott ki a rossz szervezés és a korrupció miatt. Nagy felháborodáshoz vezetett a sportolók lakhelyeinek piszkos állapota is, miután az azokról készült képek bejárták a világsajtót.

A játékokat érintő botrányok mellett még számos nagy horderejű korrupciós ügy van folyamatban Indiában. Hétfőn egy parlamenti képviselőt, Kanimozhi-t vádolták meg vesztegetéssel. Az ügy a 2008-as mobiltelefon koncessziók eladásával van kapcsolatban, miután a hatóságok vizsgálata szerint azokat jóval értéken alul adták el. Ennek a több milliárd dolláros botránynak a kapcsán India volt kommunikációs miniszterét, Andimuthu Raja-t már megvádolták csalás és hamisítás miatt. Az ország korrupcióért felelős felügyelőjét a legfelső bíróság lemondásra késztette, mert ő maga is korrupciós vádakba keveredett.

A helyzet azonban javulni látszik. Egy indai aktivista, Anna Hazare négy napig éhségsztrájkot folytatott a korrupciós törvények szigorítása érdekében. Rengetegen tüntettek országszerte ugyanezen ügyért, mígnem végül a kormány elfogadta a követeléseket, és növelte a sikkasztásokért járó büntetési tételeket.

Nyitrai Emese Judit

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »