Csak lassan csökken a munkanélküliség

Enyhén csökkent februárban a munkanélküliség az Európai Unióban, egyes tagállamokban a munkaerőpiac pedig folyamatos fellendülést mutat – ez áll az Európai Bizottság által publikált havi munkaerő-piaci jelentésben. A mérsékelt gazdasági fellendülés ellenére azonban a munkanélküliség továbbra is magas szinten marad egyes tagországokban, az unión belül nagyok az eltérések.

Az Európai Unió munkanélküliségi rátája azután, hogy 2011 januárjáig egy éven keresztül stabilan 9,6 százalékon állt, februárban 0,1 százalékponttal esett, először a gazdasági válság kirobbanása óta. Az unió területén belül azonban komoly eltérések tapasztalhatók: igaz ugyan, hogy tizenhárom tagállamban csökkent a munkanélküliség aránya, tizenkét másikban azonban emelkedett.

A foglalkoztatás arányának csökkenése ugyan már a múlt év második negyedével megállt, a fiatalok munkaerő-piaca azonban továbbra is nyomott maradt, a tagállamok felében pedig továbbra is aggasztó fejleményeket mutat. A fiatalok munkanélküliségi rátája viszont uniós szinten 2010 novembere óta nem emelkedett, sőt, 2011 februárjában ez a mutató is csökkent, a korábbi adatokhoz képest 0,1 százalékponttal 20,4 százalékra. Még így is magas a munkanélküliek aránya a fiatalok között, sőt, Bulgáriában, Írországban, Görögországban, Magyarországon, Lengyelországban és Nagy-Britanniában továbbra is folyamatosan emelkedik.

A bizottsági jelentés idézi a Manpower adatait, amely szerint Németországban, Lengyelországban, Belgiumban és Svédországban is egyre több embert vesznek fel a munkavállalók, míg az Eurociett szerint a kölcsönzött munkavállalás arányai is egyre magasabbak az Európai Unióban.

A vállalatok arra számítanak, hogy növelni tudják a foglalkoztatási arányaikat a következő hónapban, a pozitív tendencia azonban valószínűleg nem érinti az építőipart. A szerkezetátalakítás ismét fölerősödött, a válság által leginkább érintett ágazatok helyett más szektorokban elindulta a munkahelyteremtés, ennek a foglalkoztatási mutatókra történő kihatása azonban egyelőre semleges.

A jelenlegi gazdasági helyzetben a foglalkoztatási és munkanélküliségi várakozások nagyjából stabilak maradnak, bár szektoronként és országonként tapasztalhatók eltérések. Egyelőre azonban még a foglalkoztatási szint enyhe emelkedésének ellenére is tartósan magas munkanélküliségre lehet számítani.

Kitekintő / Euractiv.hu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »