Atomenergia: a múlt vagy a jövő technológiája? I.

25 évvel ezelőtt a csernobili katasztrófa, manapság pedig a fukusimai baleset kapcsán lángoltak fel az atomenergia biztonságával kapcsolatos viták. Utánajártunk, hogy valójában mennyire veszélyes a nukleáris energia. Háromrészes cikkünk első részében az atomipar „halálosságát” és környezeti hatásait vesszük számba.

25 évvel ezelőtt a csernobili katasztrófa, manapság pedig a fukusimai baleset kapcsán lángoltak fel az atomenergia biztonságával kapcsolatos viták. Az elmúlt hetekben világszerte számos atomellenes tüntetésre és felvonulásra került sor, melyeken különböző zöldszervezetek a nukleáris ipar azonnali felszámolását követelték. A technológia ellenzői szerint az atomerőművek felmérhetetlen veszélyeket jelentenek az emberiség számára, továbbá gazdaságosságuk is kérdéses, mivel egyrészt drágák, másrészt az üzemeltetésükhöz használt elemek a fosszilis üzemanyagokhoz hasonlóan kifogyóban vannak. Ezzel szemben a nukleáris energiatermelés támogatói szerint az atomipar semmivel sem veszélyesebb a többi áram-előállítási módszernél, a fűtőelem-ellátás hosszútávon is biztosított, ráadásul a technológia környezeti hatásai, különösen a széndioxid kibocsájtás tekintetében, jóval alulmúlják a lehetséges alternatívákéit. Utánajártunk, hogy mennyire veszélyes a nukleáris energia.

Halálos?

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) által összeállított, a New Scientist tudományos lapban március végén publikált jelentés szerint az atomipar jóval kevesebb halálos áldozatot követel, mint az egyéb energiaforrások. A számos tanulmány és felmérés összesített adatait tartalmazó anyag szerint a legveszélyesebb energiaforrás a szén, emellett a vízerőművekhez és a fölgáz-felhasználáshoz köthető halálesetek is meghaladják az atombalesetek áldozatainak számát.

Az IEA nemcsak az üzemi balesetek során bekövetkezett haláleseteket vette száma, hanem az egyes energiahordozók teljes életciklusát vizsgálta, a kitermeléstől egészen a hossztávú utóhatásokig. A tanulmány szerint a szénerőművek elsősorban az általuk kibocsájtott légszennyezés miatt számítanak a legveszélyesebbeknek – becslések szerint csak az Egyesült Államokban évi több mint 13 ezer ember hal meg a füstkibocsájtáshoz köthető betegségekben –, míg az atomiparban nem a reaktorbalesetek, hanem az uránbányászat jelenti a legfőbb kockázatot az emberi életre.

A tiszta és megújuló forrásként számon tartott vízenergia is halálosabb az atomerőműveknél. Míg az 1975-ben Kínában bekövetkezett gátszakadások következtében több mint 230 ezer ember vesztette életét, addig az IEA szerint a csernobili katasztrófa összesen 9 ezer halálesetet okozott, a fukusimai balesetben pedig mindezidáig senki sem hunyt el (Csernobil és Fukusima hatásairól következő cikkeinkben részletesen is beszámolunk majd). A világ harmadik legismertebb reaktorbalesete, az 1979-es Three Mile Island-i szivárgás hatásait kutató vizsgálatok sem tártak fel jelentős egészségügyi következményeket, bár ezen munkák alapossága továbbra is kritikák tárgyát képezi. Ezzel szemben a Magyarországon kevésbé ismert 1984-es bhopali gázkatasztrófa következtében 25 ezren haltak meg, míg több százezer túlélő a mai napig krónikus betegségekben szenved – bár megemlítendő, hogy a bhopali nem energia-, hanem vegyipari baleset volt.

Környezeti hatások

Hasonlóak mondhatók el a környezeti–ökológiai hatásokról is. A csernobili katasztrófa beláthatatlan, és valószínűleg még évtizedeken keresztül helyreállíthatatlan károkat okozott az erőmű környékének élővilágában, és ha nem is ilyen mértékű, de szintén súlyos hosszabb távú következményekkel kell számolni Fukusimában is. Ugyanakkor – sajnos – a huszadik–huszonegyedik század során számos, a fenti két atombalesettel összehasonlítható hatású energia- és vegyipari baleset következett be. A tavaly nyári, mexikói-öböli olajkatasztrófa által okozott károkat mind a mai napig nem sikerült pontosan felmérni, egyes zöldszervezetek pedig „Amerika Csernobiljának” nevezték az eseményt. Az amúgy tiszta és megújuló forrásnak számító vízenergia felhasználása is komoly negatív környezeti károkhoz vezethet, amint arra a kínai Három-szurdok gát megépítésének és üzemeltetésének anomáliái is rámutatnak. A világ legnagyobb vízerőművének elkészültéhez egy–másfél millió embert kellett kitelepíteni a környékről, míg környezetvédők szerint a duzzasztógát a Jangce folyásának átformálása által komoly ökológiai kockázatokat rejt: felborítja a folyami halak életkörülményeit, az elégtelen hulladékkezelés miatt növeli a mérgező anyagok koncentrációját a vízben, emeli a földcsuszamlások valószínűségét, ráadásul nem is elég földrengés-biztos.

Az extrém eseteknek számító katasztrófáktól eltekintve, normális működésük esetén az atomreaktorok a legtisztább energiaforrások közé tartoznak. Az atomerőművek gyakorlatilag nem bocsájtanak ki üvegházhatású gázokat. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) honlapján található információk szerint a teljes nukleáris energiai lánc az erőműépítéstől a bányászaton át a hulladéktárolásig összesen kb. 2–6 grammnyi széndioxid-kibocsájtáshoz vezet megtermelt kilówattóránként. Ez nagyságrendileg a szélkerekekéivel azonos érték, a fosszilis hordozók által okozott kibocsájtás kevesebb, mint századrésze. A szervezet számításai alapján a nukleáris energiatermelés jelenlegi mértéke mellett kb. 600 millió tonna üvegházhatású gáz kibocsájtása kerülhető el. Felmérések szerint a nukleáris energiatermelés okozta radioaktív kibocsájtás mértéke is elhanyagolható. Az atomerőművek 50 km-es körzetében lakók évente nagyjából egytized mikrosievertes extra sugárzást kapnak, mely az évi egy millisievertes átlagos dózis mindössze tízezred része. Összehasonlításképpen a szénerőművek körzetében élőket ennél százszor magasabb éves többletdózis éri.

Hulladék-kérdés és problémás felszámolás

Komoly problémát jelent ugyanakkor az erőművekben keletkező hulladék kezelése. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint reaktoronként havonta kb. 20–30 tonnányi veszélyes hulladék keletkezik. Ennek nagy része újrafeldolgozásra kerül, azonban az atomszemét végleges eltemetése jelenleg még nincs megoldva, a kiégett fűtőelemek világszerte átmeneti, rövid élettartamú tárolókban hevernek. Finnországban tavaly kezdték meg egy szuperbiztonságos, a föld felszíne alatt 500 méterrel elhelyezkedő, a tervezők szerint 100 ezer éves élettartamú atomtemető építését. A 3 milliárd euróba kerülő létesítmény 6500 tonna elhasznált fűtőanyag tárolására lesz alkalmas, ugyanakkor a kérdés világszintű megoldásához még számos hasonló építményre lenne szükség, még úgy is, hogy várakozások szerint a jövőben jelentős technológiai fejlődésre lehet számítani az újrafeldolgozás hatásfokát illetően. Ennek ellenére az Egyesült Államok által a nevadai sivatagban található Yucca-hegy gyomrába tervezett, a finnországihoz hasonló atomtemető megépítése egyre inkább kétséges, miután a 2002-ben bejelentett projekt mára gyakorlatilag zátonyra futott, tekintve hogy a 2011-es költségvetés nem szán rá pénzt, pedig Amerika számára már csak azért is égetően fontos a kérdés, mert az országban törvényileg tiltva van az elhasznált fűtőelemek újrafeldolgozása.

Hasonló kérdőjelek övezik az atomerőművek leállításának problémakörét is. E téren elsősorban a művelet költségei jelentenek problémát. Az Egyesült Királyság leszerelési ügynökségének becslései szerint összesen több mint 70 milliárd fontba kerülne az országban üzemelő létesítmények felszámolása, míg az Egyesült Államok energiacégeinek számításai alapján egy reaktor teljes körű lezárásának költségei meghaladhatják a 325 millió dollárt. A franciaországi Brennilis erőmű leszerelése 20 év alatt több mint 480 millió eurót emésztett fel, és a mai napig sem fejeződött be.

Nemzetközi rezsim

Természetesen az, hogy más energiaipari szektorok is veszélyesek, önmagában még nem megnyugtató érv az atomenergia biztonságára. Amint azt a csernobili katasztrófa 25. évfordulója alkalmából megrendezett konferencián felszólaló államfők és diplomaták is hangsúlyozták, a nukleáris biztonság a balesetek határokon átívelő hatásai miatt globális kérdés, melyet nemzetközi szinten kell szabályozni és felügyelni.

Habár az IAEA már 1970-es évek elején számos üzemeltetési és biztonsági iránymutatást adott ki, a Csernobili katasztrófa jelentős lendületet adott az atomipar nemzetközi szabályrendszerének kialakításához. Ezen folyamat kibontakozásához a csernobili eset tanulságai mellett nagyban hozzájárult a hidegháborús szembenállás vége is, mivel az 1980-as–1990-es évek fordulóját megelőző világpolitikai viszonyok – számos más területhez hasonlóan az atomszektorban is – gátat szabtak a nemzetközi együttműködésnek, továbbá azidőtájt nem a polgári felhasználás, hanem az atomfegyverkezés kordában tartása volt a legfőbb nukleáris biztonsági kérdés.

A Csernobil után megerősített nemzetközi atombiztonsági rezsim keretein belül a szektor kockázatainak csökkentését államközi szerződések megkötésével, globálisan elfogadott biztonsági sztenderdek és intézkedések kidolgozásával és bevezetésével, valamint a fentieket ellenőrző, kiterjedt felügyeleti és tájékoztatási rendszerek létrehozásával biztosítják. A kiterjedt ellenőrzési mechanizmusokkal és hatáskörökkel rendelkező IAEA a világ minden erőművét felügyelet alatt tartja, így a paksi blokkokat is figyelik a bécsi székhelyű szervezet kamerái – más energiaipari ágazatokban ennél jóval alacsonyabb a nemzetközi biztonsági szabályozás és felülvizsgálat mértéke.

A nemzetközi együttműködés fontosságára a fukusimai helyzet is rámutatott. Miután Japán, illetve az erőművet üzemeltető vállalat nem volt képes a helyzet konszolidálására, számos ország és nemzetközi szervezet sietett Tokió segítségére a megrongálódott erőmű mentési munkáinak felgyorsítására. Fukusima ugyanakkor arra is példát szolgáltatott, hogy a megjósolhatatlan természeti hatások és az esetleges emberi mulasztások jelentette kockázatok csökkentésére az elmúlt évtizedekben megerősített nemzetközi rezsim további mélyítése szükséges. Ban Kimun ENSZ-főtitkár a csernobili erőműbe tett látogatását követően úgy nyilatkozott, hogy a fukusimai események fényében a nukleáris biztonság kérdésének nemzetközi szintű újragondolása vált szükségessé, valamint figyelmeztetett rá, hogy a világnak jobban fel kell készülnie az esetleges jövőbeli katasztrófák kezelésére. Amano Jukija, az IAEA igazgatója az „első a biztonság” szlogenjét hangoztatta, és kijelentette, hogy a balesetek tanulságait levonva erősíteni kell a nemzetközi együttműködést az atomszektorban, mely folyamatban a bécsi székhelyű szervezet kiemelt szerepet kíván vállalni.

Cikkünk második részében bemutatjuk az atomiparban végbement bizontságtechnikai fejlődést, illetve egy súlyos baleset bekövetkeztének esélyeit is megvizsgáljuk. 

Cikksorozatunk a következő napokban folytatódni fog!

A következő részekben olvashatnak arról, hogy mi a különbség a fukusimai és a csernobili atombalesetek között, milyen hatása volt a csernobili balesetnek az ukrán és belarusz gazdaságra. Szó lesz továbbá a Csernobil városában lévő vállalatokról és a csernobili zónába visszatelepült emberekről, a katasztrófa felszámolásán dolgozott likvidátorokról és mai helyzetükről, a Pripjaty helyett felépített új mintavárosról, Szlavuticsről, és többet tudhatnak meg a csernobili 4. reaktort védő szarkofág helyzetéről, és a helyére építendő új védő-szarkofágról is.

A Kitekintő Csernobili cikksorozatának kiemelt támogatója a Paksi Atomerőmű Zrt.

Mészáros Tamás

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »