Megválasztották a dalami láma utódját

A Harvardi Egyetem akadémikusát választották meg a tibeti emigráns kormány új miniszterelnökének, aki ezzel a dalai láma politikai szerepét veszi át. Lobsang Sangay a világ különböző pontjain élő tibetiek szavazatainak 55%-t szerezte meg. A dalai láma, aki márciusban mondott le politikai tisztségéről, továbbra is betölti a spirituális vezető szerepét.

A választásokat már márciusban megtartották, azonban az eredményt csupán április 27-én jelentették be az indiai Dharamsalában, az emigráns kormány székhelyén. Közel 84 ezer száműzött tibeti volt jogosult a szavazásra, akik közül 49 ezren adták le voksukat. Tenzin Tethong, a dalami láma korábbi amerikai képviselője a szavazatok 37,4%-át szerezte meg, míg Tashi Wangdi, az emigráns kormány bürokratája csupán 6,4%-ot tudhatott magáénak.

A 42 éves győztes Indiában született jogi szakértő, soha nem élt Tibetben, mivel édesapja még 1959-ben elhagyta az országot, ugyanabban az évben, mint amikor a dalai láma emigrációba kényszerült. Az újonnan kinevezett miniszterelnök elmondta, hogy tisztsége betöltésére Dharamsalába költözik.

Egy hivatalnok a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a dalai láma „nagyon boldog” volt, hogy ilyen sokan részt vettek a szavazáson. A 76 éves szerzetes márciusban mondott le politikai posztjáról, mondván, hogy ez a lépés szolgálja legjobban a tibeti emberek érdekeit. Elemzők szerint ezzel a dalai láma döntésével azt szeretné biztosítani, hogy amennyiben Kína megpróbálná „saját emberét” a vallási vezető helyére juttatni, a tibetieknek akkor is legyen egy általuk választott vezetőjük.

Nyitrai Emese Judit

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »