Kivonul az MKB Bank Romániából

AZ MKB Bank kivonul a romániai bankpiacról, miután a magyar pénzintézet úgy döntött, hogy 2013-ig eladja romániai leánybankját, az MKB Romexterrát – írta kedden a Ziarul Financiar.

A gazdasági napilap szerint a Bayern LB németországi tartományi bank többségi tulajdonában lévő MKB hivatalosan is elfogadta a romániai piacról való kivonulás stratégiáját. A magyar banknak a tavalyi évre vonatkozó egyik jelentése a román leánybank eladási értékét 9 millió euróra becsüli, miután az MKB Romexterra várhatóan 2011-ben és 2012-ben is veszteségesen működik majd – írja az MTI.

A lap szerint az MKB Romexterra 27,4 milliárd lejes veszteséggel zárta a tavalyi évet a magyar számviteli szabályok szerint. A kamatok után származó jövedelme 14,3 milliárd lejre csökkent, ami 43%-kal kevesebb, mint a 2009-ben regisztrált hasonló adat, és a kezelési költségek is megfeleződtek, 1,5 milliárd forintra csökkentek 2010-ben. A lap szerint a banknak 2009-ben körülbelül 9,5 millió eurós vesztesége volt, 2008-ban pedig ennek értéke elérte a mintegy 20 millió eurót.

Az MKB Bank 2006-ban vásárolta meg a Romexterrát, amikor a román hitelpiac még lendületben volt. Romániát 2009-ben erőteljesen sújtotta a gazdasági válság, azóta a hitelezés szinte teljes mértékben leállt, és a bankoknak komoly gondot okoz a hitelrészleteiket fizetni képtelen ügyfelek tartozásainak a behajtása.

Kitekintő / Pénzcsinálók.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »