Szükséges-e egy új magyar párt Romániában?

Megoszlanak a vélemények arról, hogy jó-e ha egy harmadik magyar párt is alakulna Romániában, azaz a Magyar Nemzeti Tanács alakulna át Néppárttá. Innenfogva három politikai erő lenne a magyarok képviseletében, a tét pedig az lenne, hogy a következő parlamenti és önkormányzati választásokon milyen arányban tudják magukat képviseltetni.

Hivatalosan is bejegyezhetik a Tőkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP). legalábbis bejegyezték, hogy összegyűltek a szükséges támogató aláírások. A román párttörvény szerint egy új politikai erő bejegyeztetéséhez 25.000 támogató aláírásra van szükség, de előfeltétel, hogy Bukarestben is és még 18 megyében, azok mindegyikében legkevesebb 700-an támogassák az új pártot. Az Erdélyi Magyar Néppárt a harmadik magyar erő lehet a romániai politikai palettán.

Egyes elemzők úgy vélik megalakulása tovább forgácsolhatja a magyar szavazótábort, gyengítheti a határon túli magyarok érdekérvényesítő erejét, megosztja a romániai magyarságot a jővőévi helyhatósági és parlamenti választásokon. Az új párt ezen kívül tovább élezi az RMDSZ és a Szász Jenő vezette Magyar Polgári párt között is.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a Magyar Televíziónak adott interjújában elmondta, hogy a EMNP megalakulása azt tükrözi, hogy az anyaországhoz hasonlóan, Erdélyben is igénylik a politikai pluralizmust és az értékkülönbségeket. Véleménye szerint az Erdélyi Magyar Néppárt politikai porondon való megjelenése nem a megoszlást és a széthúzást fogja erősíteni az erdélyi magyarság között, hanem azt 600.000 szavazatra jogosult magyar polgárt kívánja újból megszólítani, akik az elmúlt húsz évben a magyar érdekvédelmi szervezetre szavaztak és mára már elfogytak. A legutóbbi választásokon 400.000 körül sikerült a közösséget megmozgatni és ezt az arányt szeretné az Erdélyi Magyar Néppárt javítani.

A politikus a beszégetés során ugyanakkor kifejtette, hogy az új magyar párt megjelenésének oka az a tény, hogy a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt nem képes az RMDSZ alternatívája lenni. Ezért volt szükség arra, hogy egy olyan harmadik erő megjelenjen, amely igazi autonomista párt lesz azzal az RMDSZ-szel szemben, amely valószínűleg politikai filozófiájából kifolyólag nem is képes arra, hogy az autonómia-programot markánsan Bukarestben megjelenítse.

Ahhoz, hogy a magyarság képviselete bennmaradjon a parlamentben összefogásra van szükség. A legutolsó választások részvételi aránya épp elérte az 5%-os küszöböt, ez pedig azzal a veszéllyel jár, – a politikus szerint – hogy ötthon maradnak az erdélyi magyarok vagy pedig elkezdenek a különböző román pártok felé keresgélni.

Az új párt alakulásával egy olyan klasszikus néppártot szeretnének létrehozni, amelynek védnöke és egyféle értékmeghatározója Tőkés László, és melynek egyik célja, hogy koalicióra törekedjenek a másik két magyar párttal úgy a parlamenti mint az önkörmányzati választásokon

Erdély.ma/MTV

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »