Nyitásra kész az MPP

Készül a jövő évi választásokra az MPP, a párt elnöksége tegnap Kézdivásárhelyen ülésezett, és elkészítette azt az ütemtervet, amely alapján év végéig összeállítják jelöltlistájukat, kidolgozzák stratégiájukat – mondta el Szász Jenő pártelnök Sepsiszentgyörgyön. To­vábbra is várják az EMNP közeledését, és bíznak Rácz Károly ártatlanságában – hangzott el.

Minden megyébe ellátogat az elnökség, elemzik, hogyan áll a párt, mekkora a népszerűsége, mit kell tenniük, hogy eredményesek legyenek a 2012-es megmérettetésen. „Számba kell vennünk, hol kell erősítenünk, mire kell koncentrálnunk” – mondotta Szász. Hang­súlyozta, az már most kitetszik, erősebb a szervezetük Maros és Kolozs megyében, és sokakat meglepett az is, hogy Szatmár megyében minden időközi választást megnyertek. Három településen tartottak ilyet, két helyen a polgári párt jelöltje győzött, Avasváralján pedig az RMDSZ-szel közösen állítottak jelöltet. Szász bizakodó, tapasztalatuk azt mutatja, az emberek mindenütt igénylik az alternatívát.

Az MPP elnöke elismételte korábban már hangsúlyozott álláspontját: a bejegyzés előtt álló új magyar pártot, a Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppártot várják az RMDSZ-szel szembeni nemzeti alternatíva oldalára, „ez az összefogás az egyetlen járható út, az egyetlen értelmes és racionális berendezkedés”. Tőkés Lászlóval még nem sikerült tárgyalnia, de sokan dolgoznak a találkozó létrejöttén, mondotta, és megjegyezte, a EMNT mostanában egyre jobban távolodik az RMDSZ-től, és minden ilyen lépés közelebb hozza az MPP-hez. Szász megfogalmazta kételyeit azzal kapcsolatban, hogy sikerült az új párt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat összegyűjteni az Erdé­lyen kívüli megyékben és Buka­restben, tapasztalatból tudja, hogy ez „keservesen nehéz”, és az esetleges bejegyzési kudarc esetén felajánlotta a jobboldali MPP már létező jogi keretét a majdani megmérettetésekre.

Szász Jenő azt is elmondta, a tegnap délutáni elnökségi ülést nem véletlenül tartották Kézdivásárhe­lyen, így kívánták jelezni, támogatják Rácz Károly polgármestert, és hisznek benne, sikerül bebizonyítania ártatlanságát. Az MPP elnökének meggyőződése, az RMDSZ keze van Rácz letartóztatása mögött, ha rendelkeznek majd kellő bizonyítékkal, be is mutatják – mondotta. Letartóztatása után Rácz Károly kérte, függesszék fel a párt alelnöki tisztségéből, most neki kell majd nyilatkoznia, visszakapná a tisztséget, vagy inkább önmaga tisztázására koncentrál.

Háromszék

Friss hírek