Az RMDSZ-es minisztereknek a közérdeket kell szolgálniuk!

Az RMDSZ kormányzati részvétele hozzájárul a Székelyföld etnikai békéjéhez – teszi közzé a Krónika -, ám a szövetség minisztereinek a közérdeket kell szolgálniuk – jelentette ki Theodor Paleologu PDL-képviselő.

Paleologu, aki korábban a kulturális minisztériumot vezette, sepsiszentgyörgyi látogatásán kifejtette: az RMDSZ-es minisztereknek nagyon vigyázniuk kell arra, hogy valóban a közérdeket szolgálják. Szerinte különösen fontos ez Kelemen Hunor kulturális miniszter esetében, aki egyben az RMDSZ elnöke is. „Nagyon fontos, hogy az ország minden részében, Bukarestben is a kultúra és a kulturális örökség védelmezője legyen” – jelentette ki sajtótájékoztatón Theodor Paleologu, aki a Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöki tisztségére pályázik.

Cseke Attila egészségügyi minisztert és Kelemen Hunor kulturális szaktárcavezetőt az utóbbi napokban éles bírálatok érték a médiában. Csekét az egészségügyi rendszer reformja keretében végrehajtott kórházbezárások miatt támadják, Kelemen Hunort pedig amiatt érték bírálatok, hogy az általa vezetett minisztérium nem vásárolta meg a Párizsban elárverezett Emil Cioran-kéziratokat. Az internetes fórumokon és az online médiumok cikkeinek hozzászólásaiban a véleménynyilvánítók jelentős része a két miniszter magyar nemzetiségét kifogásolja. Csekét azzal vádolják, hogy a kórházi rendszer átszervezésével a román nép ellen követ el merényletet, Kelemennek pedig azt vetik a szemére, hogy a magyar kultúrát részesíti előnyben a román kárára.

Theodor Paleologu azt is elmondta: a „székelység térségével” kapcsolatban sok minden „kissé torznak” látszik Bukarestből, ezért a román politikusoknak gyakrabban kellene az országnak ebbe a részébe látogatniuk.

A parlamenti képviselő szerint a fejlesztési régiók átszervezése gyakorlati szempontok miatt szükséges. A képviselő nem támogatja a fejlesztési régiók etnikai alapon történő kialakítását, azt azonban hozzátette, hogy Kovászna és Hargita megye ugyanazon régióba sorolása „végső soron jóérzés kérdése”.

Krónika.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »