Forrnak az indulatok Albániában

Egyre nagyobb a feszültség Albániában a közelgő választások előtt. Vasárnap a politikai paletta két oldalának támogatói csaptak össze Tiranában. Pénteken kezdetét vette az egy hónapos választási kampányidőszak, a referendumot május 8-án tartják. A főváros Kamza nevű kerületében kitört vasárnapi összecsapás során a szocialisták egy aktivistája megsérült, és több ott parkoló autót megrongáltak – adta hírül a BalkanInsight hírportál. A jelenleg hatalomban lévő Demokrata Párt aktivistái rossz szemmel nézték, hogy az ellentábor támogatói plakátokat helyeztek el a városrész főutcáján, és ezután torkollottak erőszakba az események.

Nem ez volt az első eset, hogy a pártok képviselői a politikai hirdetésekre felhasználható helyeken különböztek össze. Vasárnap hasonló összecsapás volt Tirana Kashar nevű külvárosában is. A rendőrség összesen három embert tartóztatott le, és négy másik férfit állított elő. Ezzel egyidőben Shemsi Prenci, az albán különleges erők parancsnoka a tiranai ügyészi irodánál azzal vádolta meg Avenir Peka belügyminisztert, hogy parancsot adott a különleges erők bevetésére az ellenzéki tüntetők ellen, amire azonban csak a rendőrség főigazgatójának van felhatalmazása. Prenci azt állítja, hogy Peka „megfenyegette és sértegette” őt, miután megtagadta a bevetést, mivel ő maga azt jogatalannak ítélte. Peka az ügyben nem nyilatkozott, szóvivője azonban hétfő este elmondta, hogy be fogják perelni Prencit becsületsértés miatt. Az ellenzéki pártok lemondásra szólították fel Pekát, a rendőrség vezetőit pedig arra kérték, hogy kövessék Prenci példáját, és ne hajtsanak végre politikai indíttatású parancsokat.

Helyi választási megfigyelők arra hívták fel a figyelmet, hogy a politikai aktivisták közötti összecsapások mesterségesen szítják az indulatokat, és rontják a kampány hangulatát. A Tiranába akkreditált amerikai nagykövet a pártok viselkedését „futballmeccsek” közönségéhez hasonlította, és arra kérte őket, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket az összecsapások elkerülése érdekében. Fatos Lubonja politikai elemző fogalmazott a legsarkosabban: szerinte Albániában a politika egyre inkább a „bűnözés túszává válik”, a befolyásos körök a saját érdekeiket védik akár illegális eszközökkel is.

Nagyrőczei Anna

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »