EU–Kína együttműködés az űrkutatásban

Az Európai Unió mélyíteni szeretné az együttműködést Kínával az űrkutatás és -technológia terén – írja az EUobserver. Az Unió a héten publikálta első űrstratégiai programját, mely dokumentumban Brüsszel a jelenlegi űrhatalmakkal és a terület feltörekvő államaival, különösképpen a Kínai Népköztársasággal való ágazati párbeszéd kialakítását hangsúlyozta. A program szerint az Unió konstruktív együttműködést kíván megvalósítani az ágazaton belül, elsősorban a műholdas navigációs rendszerek frekvenciáinak megosztását illetően.

Kína 2003-ban befektetőként csatlakozott az EU hányattatott sorsú műholdas navigációs projektjéhez, a Galileohoz, melynek az eredeti tervek szerint idén kellett volna megkezdenie működését. Habár a 2004 decemberében megalapított China Galileo Industries idén márciusban tartotta hatodik igazgatótanácsi ülését, Peking időközben belevágott saját, Beidou névre keresztelt navigációs programjába, mely rendszer a kelet-ázsiai ország tervei szerint 2020-ra érheti el a világszintű lefedettséget. Kína 2003-ban küldött először embert a világűrbe, míg Peking jövőre egy ember nélküli holdraszállást is tervez.

Antionio Tajani iparügyi biztos az Uniós stratégiával kapcsolatban elmondta, az űrkutatás stratégiai fontossággal bír az EU versenyképességének fenntartása, illetve a munkahelyteremtés szempontjából is. A 30 ezer magasan képzett szakembernek munkát adó európai űripar jelenlegi bevételei 5,4 milliárd euróra tehetők, melyet Tajani szerint a Galileo és egyéb projektek megvalósításával a következő 20 év során 60–90 milliárd euróra lehetne növelni. 

Mészáros Tamás

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »