Szíria is beáll a sorba?

Bashar Al-Asszad elnök folyamatos retorikai erőfeszítései, illetve a reformintézkedéseknek szánt látszatlépések ellenére sem csillapodnak a Baath Párt-ellenes indulatok Szíriában. Az elmúlt napokban újabb véres összecsapások történtek több vidéki nagyvárosban is a rendőrség és a tiltakozók között, sőt a legutóbbi jelentések szerint már az elnökhöz hű, félkatonai csapatok is bekapcsolódtak a tüntetések elfojtásába.

 Egyre keményebb válaszlépések

Libanoni hírügynökségek jelentése szerint vasárnap a tengerparti Baniasz városában újabb halálos áldozatokat is követelő öszecsapásra került sor a kormányellenes tüntetők és a szír karhatalmi erők kivezényelt csapatai között. Az „újdonságot” ezúttal a Baath párthoz hű irreguláris erők megjelenése jelentette, akik „a tüntetők között elvegyülve, a megmozdulás végéhez közeledve tüzet nyitottak a város mecsetét őrző kormányellenes civilekre” – fogalmaz a bejrúti An-Nahar hírügynökség.  Az irreguláris erők – az egyébként a hatalmi pártot is adó – síita alavita kisebbség  tagjai közül kerültek ki. Az ún. „shabbiha” csoport tagjai autókból támadtak a tüntetőkre. Ezt kötően a hadsereg tankjai is bevonultak a városba. A halálos áldozatok pontos számáról nehéz képet alkotni, „természetesen” mindkét fél – a Baath párt és a tüntetők szóvivői is – saját érdekeinek megfelelően próbálja beállítani a sajnálatos halálos áldozatok számát. Elemzők szerint ez a támadás is Al-Asszad elnök újabb próbálkozását bizonyítja, amellyel azt szeretné elérni, hogy a külvilág és hívei úgy tekintsenek az elmúlt több, mint egy hónapban tapasztalható elégedetlenségi hullámra, mint felekezetek közötti ellentétre vagy éppen külföldi hatalmak szándékos beavatkozási kísérletére, semmiképpen sem úgy, mint az állampárt elleni egységes, országos ellenállásra. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a támadást követően a tüntetésekkel kapcsolatban eddig egyébként meglehetősen szűkszavú állami hírügynökség is viszonylag részletesen beszámolt az eseményekről, nem meglepő módon azok felekezeti jellegét hangsúlyozva.

A többi közel-keleti és észak-afrikai államokban tapasztalható eseményekkel való bármiféle párhuzamot kategorikusan tagadja mind az elnök, mind pedig a Baath párthoz kötődő valamennyi kommentár és beszámoló. Ezt tükrözi a kormány szombaton kiadott hivatalos közleménye is, amellyel az elmúlt hetek eseményeit valamint az arra adott kormányzati válaszokat kívánták elmagyarázni a lakosságnak. „Nem tűrünk semmiféle olyan cselekedetet, amely össze kívánja mosni a változásokért békésen demonstrálókat a fegyveres provokátorokkal, ellentéteket, a nemzet egységének megbontását valamint a szír politikai berendezkedés alapjainak destabilizálását eredményezve ezzel…az ország, az állampolgárok és a közintézmények biztonságának garantálása érdekében a hatóságok szembenéznek ezekkel a szervezkedőkkel és azokkal, akik mögöttük állnak, akár fegyveres erő alkalmazásával is.”

 Az elnök erőfeszítései

Az országgal foglalkozó szakértők véleménye szerint a szíriai eseményeket valóban nem lehet teljesen az észak-afrikai tüntetésekhez és felkelésekhez hasonlítani. A legtöbb elemzés szerint ennek oka elsősorban a viszonylag erős és széles szír középosztálynak tudható be, amelynek tagjai megélhetésüket és többé-kevésbé biztos egzisztenciájukat a pártnak és az államnak köszönhetik – nem véletlen, hogy Szíriában még a környező országokhoz képest is igen magas az állami foglalkoztatottak aránya – és ennélfogva nem valószínűsíthető egy az egyiptomihoz vagy tunéziaihoz hasonló széles társadalmi rétegeket magában foglaló és a városi fiatalokat nagymértékben mozgósító öszefogás a hatalom ellen. Az eddigi megmozdulásokon valóban főként a szegény, vidéki, mezőgazdaságból élő lakosság vett részt, de az elmúlt napok egyre keményebb válaszlépései a hatalom részérő az állam szándékaival éppen ellentétesen az ellenállást is kiszélesítheti.

Bár Al-Asszad elnök tett néhány jelképes – például az évtizedek óta fennálló rendkívüli állapot feloldása, amely eddig rendkívül széleskörű jogokat biztosított a biztonsági erők és a rendőrség tagjainak – és néhány valóban komolyabb lépést – például a kurdok szír állampolgárságának megadását, amely révén végre a többi állampolgárral azonos jogokat élvezhetnek vagy éppen a kormány átalakítása, új miniszterelnök kinevezése – a kedélyek lecsillapítására, eddig nem sok siker koronázta e törekvését. E „puha” intézkedésekkel párhuzamosan a keményebb eszközök alkalmazása is napirenden maradt, mint a titkosrendőrség, a rendőrség speciális alakulatainak, a kormányhoz hű különféle – főként felekezeti alapokon szerveződött – irreguláris csapatoknak és a hadsereg egyes alakulatainak bevetése. A legutóbbi események azonban sajnos arra engednek következtetni, hogy a békésebb eszközöktől remélt gyors eredmények elmaradása miatt, az elnök most teret enged a gyorsabb, de ezzel együtt erőszakosabb megoldási lehetőségeknek is.

A választás lehetősége egyelőre még Al-Asszad elnök rendelkezésére áll, hiszen a megmozdulások még viszonylag elszórtan jelentkeznek, jól lokalizálható és ellenőrizhető vidéki városokban és még nem érintették a fővárost és a városi értelmiségi lakosságot. Amennyiben azonban végképp a keményebb lépések mellett teszi le a voksát, az elnök könnyen azon észak-afrikai „kollégái” sorsára juthat, akik szintén elkövették ezt a hibát és túl gyorsan, valódi változtatások nélkül akartak eredményeket elérni.

Lesták Tamás

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »