Leváltják Bocot a kormánypárt éléről?

Hétfőn jelenti be indulását a kormányzó román Demokrata-Liberális Párt (PD-L) elnöki tisztségéért Emil Boc jelenlegi elnök, illetve Vasile Blaga, a párt főtitkára.

Emil Boc kormányfő „Igazságos Románia, erős Románia” című programmal indul, támogatói között megtalálhatóak a demokrata-liberális miniszterek, valamint a kormánypárt alsóházi honatyáinak többsége, továbbá Traian Băsescu államfő is az ő megválasztását javasolja híveinek.

Vasile Blaga pályafutása alatt több ízben töltött be miniszteri posztot, legutóbb éppen a Boc-kormány belügyminisztere volt, jelenleg állami tisztséget nem visel. Őt inkább a párt régi erős emberei, illetve a felsőházi szenátorok többsége biztosította támogatásáról, elnöki programjának címe: „Egy igazságos Románia, egy európai Románia”.

Harmadikként, valós esélyek nélkül Theodor Paleologu volt kulturális miniszter, jelenlegi képviselő is be szeretne szállni a versenybe, ő a „Jövőbe tekintve” című programmal indulna a pártelnöki tisztségért, ám előbb el kell érnie, hogy esetében eltekintsenek a minimum ötéves párttagságot előíró kritériumtól.

A PD-L tisztújító országos kongresszusára május 14-én kerül sor Bukarestben. A két esélyes jelölt támogatói közötti legerősebb törésvonal a Traian Băsescu államfőhöz való viszony tekintetében jelentkezik, míg Boc hívei további szoros együttműködést szeretnének vele, a Blaga-pártiak inkább eltávolítanák a pártot tőle. Jelenleg inkább Emil Boc újraválasztása tűnik esélyesebbnek, ám a hátralevő egy hónapban még rengeteg dolog történhet a román politikában.

Illyés Gergő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »