Magyarországra is jöhetnek líbiai menekültek

Olaszország engedélyezné, hogy a tunéziai bevándorlók három hónapon keresztül szabadon mozoghassanak a schengeni határokon belül – döntötte el csütörtökön az olasz kormány. Franciaország válaszként visszaállítaná a határellenőrzéseket, a líbiai menekülteket pedig az olaszok legszívesebben szétosztanák a tagállamok között.

Az olasz belügyminiszter, Roberto Maroni csütörtökön bejelentette: egy ideiglenes engedélyt adnának az olyan gazdasági bevándorlóknak, akik érdeklődést mutatnak az iránt, hogy egy másik EU-tagállamba menjenek. „Nem adunk engedélyt az olyan bevándorlóknak, akik veszélyesek a társadalomra, és azoknak, akiket kiutasítottak” – tette hozzá Maroni. A miniszter kiemelte, hogy a bevándorlók többsége Franciaország felé venné az irányt, ahol nagyszámú tunéziai közösség él, míg mások Németországba tervezik a továbbutazást.

A francia diplomácia azonban vitatja az olasz lépést. „Kétségbe vonjuk ezeknek az engedélyeknek a jogszerűségét” – mondta egy francia diplomata csütörtökön újságíróknak. „A legrosszabb esetben újra felállítjuk a határt Olaszországgal, a schengeni egyezménnyel összhangban. Meg fogjuk kérni a Bizottságot, hogy vizsgálja meg ezeknek az engedélyeknek a jogosságát” – tette hozzá.

A schengeni egyezmény ugyanis megengedi a tagállamoknak, hogy időlegesen visszaállítsák a határellenőrzéseket a szintén schengeni övezethez tartozó szomszédaikkal szemben, de csak abban az esetben, ha a közrend forogna veszélyben. Múlt pénteken, április 1-jén Cecilia Malmström, az uniós belügyekért felelős európai biztos azonban azt mondta, itt ez a helyzet nem áll fenn, vagyis a tunéziaiak átvándorlása Olaszországból nem veszélyezteti a francia közrendet.

Malmström biztos szóvivője, Marcin Grabiec csütörtökön azt mondta, az EU-tagállamok szabadon kiadhatnak utazási engedélyeket a bevándorlók számára, de hangsúlyozta, hogy a bevándorlóknak elég pénzzel is kell rendezniük ahhoz, hogy finanszírozni tudják a másik országban tartózkodásukat, és legfeljebb csak három hónapig. „Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, a bevándorlókat vissza lehet küldeni abba a tagországba, ahonnan jöttek” – mondta Grabiec, arra azonban nem tért ki, hogy mi akadályozná meg, hogy az utazók elégessék az engedélyüket, ha egyszer már továbbutaztak, hogy így kerüljék el azt, hogy visszaküldjék őket Olaszországba.

A francia hatóságok jelenleg egy kétoldali visszafogadási egyezmény alapján visszaküldik az Olaszországból érkezőket a határmenti Liguria tartományba. Roberto Maroni és francia kollégája, Claude Guéant belügyminiszter pedig pénteken, április 8-án fog megbeszélést tartani a kérdésben. A találkozón várhatóan feszült lesz a hangulat.

Jövő hétfőn, április 11-én az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának luxemburgi ülésén szintén előkerül majd a kérdés, Ferdinando Nelli Feroci, Olaszország Állandó Képviseletének vezetője pedig azt mondta, Olaszország az átmeneti védelmi mechanizmus elindítását fogja kérni a hontalanná vált személyek számára. Ezt korábban már Málta is kérvényezte, de a mechanizmus elindításához minősített többségű döntésre van szükség a Tanácsban. Malmström biztos, valamint az Európai Parlament szocialista frakciója szintén támogatja a mechanizmus elindítását, európai diplomaták szerint azonban még így sem biztos, hogy meglesz a szükséges minősített többség.

Az átmeneti védelmi mechanizmust 2001-es elfogadása óta még sohasem alkalmazták, de azt jelentené, hogy a menekülteket szétosztanák az egyes tagállamok között (Európai Tanács 2001/55/EK irányelve). A jelenlegi helyzetben egyesek szerint ez lenne a legjobb megoldás, hogy a Líbiából érkező menekültek esetleges újabb hullámát kezelni tudják, a tunéziai bevándorlókra azonban nem vonatkozna az eljárás, mert őket gazdasági bevándorlókként tartják számon.

Kitekintő / Euractiv.hu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »