Továbbra sem küldünk katonákat Líbiába

Amióta március 17-én megkezdődött a nemzetközi beavatkozás Líbiában, a világ több vezetője is többször vont már párhuzamot a mostani észak-afrikai események és a Közép-Európában 1989-ben lezajlott változások között. Ennek ellenére a közép-európai országok továbbra sem akarnak részt venni a nemzetközi akcióban, még annak ellenére sem, hogy hivatalosan is támogatják a beavatkozásról szóló ENSZ-határozatot.

„Amikor Közép-Európa példájára tekintek, nagyon bizakodóvá válok Észak-Afrika jövőjével kapcsolatban” – jelentette ki Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára még március 17-én, egy Varsóban megrendezett konferencián. A húsz évvel ezelőtti eseményekkel vont párhuzam nem is alaptalan, ugyanis az egyes észak-afrikai országokban lezajlott események, és az arra adott nemzetközi reakció is nagyban emlékeztet a rendszerváltás időszakára. A repüléstilalmi zóna bevezetése és a légicsapások pedig a kilencvenes évek balkáni háborúit juttathatják eszünkbe, nem is beszélve a korlátozott katonai akciókat kísérő bizonytalanságról és kétkedésről.

Annak ellenére azonban, hogy a nemzetközi közösség több tagja a demokratikus átalakulás mintaállamaiként tekint Közép-Európa országaira, a térség vezetői továbbra is haboznak aktív szerepet vállalni a szövetséges erők akcióiban.

A jelenleg az EU elnökségi tisztét betöltő Magyarország támogatja a Líbia elleni ENSZ határozatot. Martonyi János külügyminiszter még március 18-án úgy nyilatkozott: „Magyarország örül annak, hogy megszületett a határozat, az ENSZ most jó döntést hozott”. Ugyanakkor a katonai hozzájárulást a magyar külügyér a képességek hiányára hivatkozva már akkor kizártnak tartotta. Ezt erősítette meg Orbán Viktor is március 22-én tartott sajtótájékoztatóján, aki szerint a jövőben az EU hozhat olyan döntést, ami a magyar részvételhez vezet, de „amíg ez nem következik be, egy óvatosabb megközelítést kell alkalmazni”. A miniszterelnök a katonai beavatkozás helyett inkább a humanitárius segítségnyújtásra és a menekültek helyzetének rendezésére kíván koncentrálni, amit a múlt hét szerdán meghozott, egy magyar orvoscsoport Líbiába küldéséről szóló határozat is világosan jelzett.

Több közép-európai ország is a magyarokéhoz hasonló álláspontra helyezkedett a líbiai beavatkozással kapcsolatban. A 28 NATO-tagország közül 12 nem vállalt szerepet az észak-atlanti parancsnokság alatt zajló katonai akcióban, a legjelentősebb térségbeli hiányzók között Magyarország mellett ott van Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Horvátország is. A lengyel köztársasági elnök, Bronislaw Komorowski úgy nyilatkozott: NATO-tagként Lengyelország természetesen felelősséget vállal a szövetség akciójáért, de „ez nem jelenti azt, hogy a katonai műveletekben is részt vennénk”. Hasonló kijelentéseket tettek a szlovák és a cseh védelmi- és külügyminiszterek is.

Természetesen az óvatosság oka elsősorban a térség országainak csekély katonai erejében keresendő, ráadásul több közép-európai ország részt vett, vagy épp jelenleg is részt vesz az iraki és afganisztáni hadműveletekben is. „Ma már tudjuk, hogy Irakban nem voltak vegyi fegyverek, pedig ez volt a beavatkozásról szóló döntés alapja. Az afganisztáni szerepvállalásunk is rövidnek indult, de már több éve jelen vagyunk az országban. A líbiai részvételünkről szóló döntést alapos és józan helyzetelemzés alapján kell meghoznunk”, foglalta össze a lengyel álláspontot Komorowski a Wprostnak adott interjújában.

A katonai képességek egyértelmű hiánya mellett a közép-európai vezetőknek szembe kell nézniük a hazai közvélemény nyomásával is. A cseh SANEP kutatóintézet felmérése szerint a cseh lakosság 52,1 százaléka nem, 18 százaléka pedig inkább nem támogatná, hogy Prága aktívan, katonákkal is részt vegyen a Kadhafi-ellenes nemzetközi hadműveletekben. Lengyelországban még magasabb az elutasítók aránya, ott egy közvélemény-kutatás szerint a lakosság 77 támogatja a kormány azon döntését, hogy kimarad a Líbia elleni katonai akcióból.

Mariska Kecskes a Seattle University hallgatója, jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen tanul a CIEE öszöntdíjasaként.