Nem fizet a pedagógusoknak a román kormány

Románia nem engedheti meg magának, hogy kifizesse az 50 százalékkal megemelt béreket azoknak a tanároknak, akik beperelték az államot, és jogerős törvényszéki döntésben ítélték meg nekik a 2008-ban elfogadott, 50 százalékos fizetésemelésről szóló törvény alapján járó pénzeket – közölte tegnap Emil Boc kormányfő.

Éppen ezért a kormány törvényt kezdeményez a pedagógusi bérek egységesítéséről, a fizetések felső határának rögzítéséről, és az is megtörténhet, hogy a jogszabályt felelősségvállalással fogadják el – magyarázta a kabinet tegnap esti ülése után Emil Boc.

Az ügy előzménye a 2008 végén elfogadott törvény, amely a tanügyi alkalmazottak 50 százalékos béremelését írta elő. Akkor a Tăriceanu-kormány sürgősségi rendelettel akadályozta meg a jogszabály alkalmazását, ezt az eljárást azonban alaptörvénybe ütközőnek minősítette az alkotmánybíróság. Időközben tanárok ezrei perelték be az államot, mintegy négyötödük meg is nyerte a pert, így jogosultak a különbözetre visszamenőleg két évre, és jelenlegi fizetésük is megemelt bér. A kormány szerint azonban ezek kifizetésére nincs fedezet, ezért és a méltányosság elve miatt szükséges egységesíteni a béreket és rögzíteni azok felső határát.

Az oktatási minisztérium által javasolt tervezet értelmében mintegy 13 000 pert nyert tanügyi alkalmazott fizetése csökkenne átlagosan 33 százalékkal. A szakszervezetek alkotmányellenesnek és törvénytelennek tartják az eljárást, Emil Boc és Daniel Funeriu oktatási miniszter lemondását követelik.

Háromszék.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »