Gyűlnek az aláírások a „kommunisták nélküli párt” alapításához

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint szervezete „jól áll” az Erdélyi Magyar Néppárt megalapítása érdekében indított aláírásgyűjtéssel.

Az EMNT elnökének hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján Orbán Mihály EMNT-alelnök az Agerpres hírügynökség szerint elmondta: pénteken, Kolozsváron ülésezik az EMNT elnöksége, ahol megvizsgálják a pártalapítás helyzetét, és döntenek a további teendőkről. Közölte, már sok megyében sikerült összegyűjteni a minimális 700 aláírást, és Bákó, Neamţ, valamint Iaşi megyében is terveznek támogató aláírásokra szert tenni. Az EMNT elnöke kijelentette, hogy „kommunisták nélküli pártot alapítanak”, és jelezte, hogy nem állnak el az új politikai erő létrehozásának szándékától.

Tőkés ismét szorgalmazta, hogy a magyar kormány Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos hivatala keretében egy határon túli megbízottat is nevezzen ki, aki a feltételezett külhoni támogatási pénzeket lenne hivatott elszámoltatni.

Kitekintő / Szabadság.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »