Szankcionálhatják Szlovákiát az állampolgársági törvénye miatt

Uniós szabályokba ütközhet az a szlovákiai terv, mely szerint az állami szervek állapíthatnák meg, melyik állampolgár szerzett a szlovákon kívül más állampolgárságot is és ezért szankcionálnák is őket – egyebek közt erről beszélt a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában Jeszenszky Géza.

„Anakronisztikus” – mondta az egykori Antall-kormány külügyminisztere Daniel Lipšic szlovák belügyminiszter múlt heti kijelentéséről, amely úgy szólt, hogy ha kiderül, hogy valaki másik állampolgárságot is felvett, megbüntetik, amiért ezt elmulasztotta bejelenteni és egyben megfosztják szlovák állampolgárságától. Jeszenszky Géza véleménye szerint a szlovák álláspont és gyakorlat teljesen ellentétes az európai gondolattal, sőt szabályokba is ütközhet.

Jeszenszky Géza a magyar EU-elnökség most záruló első félidejét sikeresnek nevezte, hozzátéve, az elnökség feladata ma már nem olyan fontos, mint korábban volt. Kiemelte, a hazai gazdaság fellendüléséhez elengedhetetlen az unió egészének fellendülése, egységének erősödése, noha az ma nem túl népszerű Magyarországon. 

Kitekintő / Paraméter.sk

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »