15 év múlva Románia lesz a legszegényebb

Bár Emil Boc miniszterelnök néhány hete azt mondta, hogy Románia gazdasága április végére maga mögött tudhatja a gazdasági válságot, egy japán piackutató intézet szerint tizenöt év múlva az Európai Unió legszegényebb országa lesz. Már amennyiben eléggé mazochisták.

A Nomura intézet kiemeli, hogy a Nemzetközi Valutaalap adatai szerint az egy főre eső nemzeti össztermék (GDP) tekintetében Bulgária egyszer már megelőzte Romániát – méghozzá 2009-ben. Az tanulmány szerint 2025-ben viszont egyértelműen Romániában lesz a legkisebb a GDP. Igaz, ebben a tekintetben jelentős előrelépést jósolnak a szakértők: számításaik szerint 2025-re a román DGP eléri az uniós GDP 60%-át, miközben jelenleg a 40%-a körül teljesít.

A Nomura szerint Lengyelország, Csehország és Szlovákia lesznek az elsők az egykori keleti blokk országai közül, ahol az életszínvonal eléri a nyugat-európai országokét.

Impulzus.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »