Államosítják a spanyol bankokat

A spanyol bankszektor reformja kevesebbe fog kerülni, mint arra a nemzetközi és hazai előrejelzésekből következtetni lehetett. A Spanyol Nemzeti Bank múlt héten megjelent felmérése szerint 12 pénzügyi intézetnek 15 milliárd eurónyi feltőkésítésre lehet szüksége, amennyiben szeptemberig nem javítanak helyzetükön.

Ha a tavalyi év a takarékpénztárak reformjáról szólt a spanyol pénzügyi rendszer történetében, az idei minden bizonnyal az államosítás éve lesz.

A szocialista kormány az év elején állított fel egy menetrendet, melynek alapján felmérhető, hogy melyik hazai pénzintézet, milyen mértékben szorul állami segítségre. A folyamat kezdetét a Nemzeti Bank múlt héten megjelent felmérése jelentette a spanyolországi bankokról.

A Kongresszus elé került jelentésben szereplő pénzintézeteknek 15 munkanap áll rendelkezésükre, hogy stratégiai tervet és menetrendet nyújtsanak be helyzetük pézügyi konszolidációjáról. A nyári hónapok folyamán születnek meg a felülvizsgálati eredmények és a döntés arról, hogy mely bank esetében szükséges az állami tőkebevonás. Szeptember 30-tól kezdődik a pénzintézetek részleges és ideiglenes államosítása.

A spanyol kormány februári előzetes becslése alapján a hazai bankszektor 20 milliárd eurót igényelt volna a további működéshez, míg a nemzetközi hitelminősítők az összeg többszörösét tartották szükségesnek. A Standard & Poor’s 100 és 30, a Moody’s 100 és 40 milliárd euró közötti összeget prognosztizált, melyre a spanyol pénzügyi szektornak szüksége lehet egy kormányzati tőkeinjekció során.

A bankok az őszi tőkeinjekciót, melyet a kormány egy restrukturációs alapon (Fondo de Reestructuración Ordenada Bancaria) keresztül finanszírozna, magántőke bevonásával és tőzsdei megjelenéssel próbálják elkerülni. Leginkább az a nyolc spanyol bank lehet bajban, melynek a 15 milliárd euró 93 százalékára lenne szüksége. A fennmaradó négy bank közül kettő spanyol pénzintézet, kettő pedig külföldi bankok, a Barclays és a Deutsche Bank, spanyolországi leányintézete. 

A múlt hét csütörtökön nyilvánosságra került összeg arról árulkodik, hogy a spanyolországi bankok korántsem állnak olyan rosszul pénzügyileg, mint azt a gazdasági elemzők többsége várta. Az is megnyugtathatta a hazai pénzintézetekért aggódókat, hogy a nagyobb bankok, mint például a Banco Santander vagy a BBVA, nem küszködnek likviditási és hitelezési problémákkal. José Rodriguéz Zapatero miniszterelnök a 15,152 milliárd eurónyi összeget ésszerűnek és vállalhatónak nevezte. 

Pap Milán

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »