Lemond a dalai láma

Csütörtökön Tendzin Gyaco, a dalai láma bejelentette: elérkezettnek látja az időt, hogy egy, a nép által szabadon megválasztott személynek adja át a tibeti emigráns kormány vezetésének felelősségét. A dalai láma már az 1960-as évektől rendszeresen hangot adott annak a véleményének, hogy a tibeti embereknek maguknak kellene vezetőt választaniuk, ezért most benyújtja a tibeti „parlamentnek” a lemondásához szükséges törvénymódosítást – jelentette be a vezető az 1959-es tibeti felkelés évfordulóján.

Elemzők szerint döntésének hátterében a Kína és Tibet közötti utódlási kérdés vitája áll. Nagy valószínűséggel a Kínai Kommunista Párt mindent megtesz annak érdekében, hogy az általa támogatott dalai láma reinkarnációját válasszák meg. A hatalom átadásával Gyaco ezt a lépést akarja megakadályozni, azt biztosítandó, hogy népének a kínai befolyástól független vezetője legyen. Csiang Jü (Jiang Yu) kínai külügyi szóvivő szerint nem kell komolyan venni a spirituális vezető bejelentését, hiszen nem ez az első ilyen jellegű nyilatkozata.

A 14. dalai láma, 1950-ben, 15 évesen vette át a tibeti kormány irányítását, azonban az 1959-es tibeti felkelés során Indiába menekült, ahol megalapította az emigráns kormányt. A Nobel-békedíjas vezető többször is elmondta, hogy nem függetlenséget, csupán megfelelő autonómiát szeretne országának Kínától. A 2008-as Kína ellenes erőszakos tüntetést Peking katonai erővel verte szét, mert szerinte a felkelők a dalai láma követői voltak, és céljuk az országtól való elszakadás volt.

Nyitrai Emese Judit

Friss hírek