Alakít az új német belügyminiszter

Kisebb vihart kavar az új német belügyminiszter, Hans-Peter Friedrich (CSU) iszlámmal kapcsolatos kijelentése, miszerint az, hogy az iszlám Németországhoz tartozik, egy olyan tény, amit a történelem sehol nem igazol”. Miután kijelentését erős kritikával illeték bírálói, Friedrich megpróbált enyhíteni: hajlandóságot mutatott a párbeszédre és megerősítette a következő, március 29-re tervezett Iszlámkonferenciára való meghívást – írja a Spiegel Online. A miniszter szerint a sikeres integráció feltétele „Németország társadalmi valóságának – amihez közel négy millió mozlim tartozik – ismerete és a keresztény – zsidó – nyugati kultúra világos tudata”. Friedrich „ennek értelmében” szeretné előmozdítani a párbeszédet a muszlim polgártársakkal.

Hans-Peter Friedrich, aki a védelmi miniszter távozása utáni minisztercsere során került posztjára a múlt hét végén, nem biztos, hogy a legjobb témával kezdte meg miniszteri tevékenységét: a Németországban sok éve konfliktust okozó integráció ügyében sok az ellentét a politikusok és a társadalom között. Angela Merkel sokat idézett „a multikulti megbukott” szavai és Thilo Sarrazin szociáldemokrata politikus muszlim bevándorlókkal kapcsolatos könyve is csak kettő a vitás kérdésben kiugró események közül. Friedrich, aki már tavaly, mint a CSU tartományi csoportjának vezetője is kijelentette, hogy „a Németországban élő, az iszlám vallást gyakorló emberek is természetesen mint polgárok az országhoz tartoznak”, beiktatásának napján már hangsúlyozta, hogy véleménye ehhez képest nem változott. Azt azonban már akkor is kijelentette, hogy Németországban nem az iszlám kultúra a „Leitkultur” (vezető kultúra), hanem a keresztény- zsidó-nyugati eszmék. Friedrich most, mint az illetékes miniszter kiemelt szerepet szán az Iszlámkonferenciának. A miniszter szerint fontos az, hogy a társadalom különböző mobilitási csatornáit ki lehessen használni, ehhez hozzátartozik az, hogy „dolgokat összehozzunk, és nem egymás ellen játszunk ki  vagy polarizáljunk” – írja a Spiegel Online.

Friedrich kijelentése, miszerint az iszlám nem tartozik Németországhoz, ellentmond az államfő, Christian Wulff (CDU) tavalyi, a Német Egység Napján tett elméletének: Wulff szerint a kereszténység és a zsidóság mellett „időközben az iszlám is Németországhoz tartozik”.  Az államfő beszédében integrációra szólította fel a bevándorlókat, azonban a németeket is nyitottságra és toleranciára intette, mivel véleménye szerint ez jelenti az egység jelenlegi feladatát. Wulff kifejtette, hogy aki Németországban szeretne otthon lenni, annak el kell fogadnia az ország értékeit és „képességeihez képest” bele kell kapcsolódnia a közösség életébe. Az államfő saját nemzeti érdeknek tartja azt, hogy az előítéleteket és kirekesztést nem szabad megengedni és lényegesnek gondolja azt is, hogy a bevándorlókra többletként kell tekinteni.

A politikai ellenfél és a többi érintett szervezet reakciói természetesen nem maradtak el: a Zöldek frakcióvezetője, Renate Künast szerint Friedrichnek csak ki kellene mennie Berlinben az utcára, hogy meglássa, hogy kik laknak ott, hiszen sok olyan iszlám vallású ember él a német fővárosban, aki már hosszú ideje Berlin lakója. A Zöldek főnöke, Cem Özdemir szerint a miniszternek „durva lehet a társadalomfelfogása, ha 2011-ben muszlim embereknek elismeri, hogy részei Németországnak és ezzel egyidőben kijelenti, hogy az iszlám történelmi okokból viszont nem”.

A Muszlimok Központi Tanácsa is bírálta Friedrich szavait, a Tanács elnöke szerint a miniszter megtagadja a valóságot, ráadásul Európának számos egyértelmű történelmi kapcsolata van az iszlám és az iszlám világ felé.  A liberális-iszlám szövetség elnöknője, Lamya Kaddor szerint Friedrich kijelentése „a muszlimok arcon csapása”.  Kaddor szerint a nemcsak „politikailag, hanem történelmileg is hamis a kijelentés, ami (…) veszélyes”, ráadásul megtagadja az iszlám-vitában elért eddigi előrelépéseket. Az elnöknő bírálattal illette a kancellárt is azzal kapcsolatban, hogy a belügyminisztériumot olyan politikusnak adta, akiről tudja, hogy integrációs kérdésekben elmaradottan gondolkozik. Eközben egyre többen követelték Angela Merkel állásfoglalását az ügyben: a Német Iszlám Tanács elnöke szerint „a kancellárnak tisztáznia kell, hogy a muszlimok hozzátartoznak vagy sem” az országhoz. A Török Gyülekezet főnöke szerint „ha a belügyminiszter vitát keres, akkor meg fogja kapni”. 

A szociáldemokrata Klaus Wowereit, Berlin polgármestere szerint „nehéz dolga lesz belügyminiszterként Friedrichnek, ha már első munkanapján megpróbálja a társadalmat szavakkal megosztani”. Az iszlám kirekesztése elbizonytalanodáshoz vezet a Németországban élő muszlimoknál – így a polgármester.

Úgy tűnik azonban, hogy a CDU-CSU alkotta pártszövetségben sem egyeznek meg a vélemények az iszlám németországi jelentőségéről: abban mindenki egyetért, hogy az iszlám fontos részét képezi a német valóságnak és abban is, hogy a német muszlimok ehhez hozzátartoznak. Az azonban, hogy az iszlám Németországhoz tartozik-e vagy sem, arról már megoszlanak a vélemények: mivel világvallásról van szó, az alkotmány pedig kimondja az állam semlegességét a vallásokkal kapcsolatban, ezért nem helytálló az, ha valaki azt mondja, hogy az iszlám nem tartozik hozzá – jelentette ki a CDU egyik politikusa.

Balog Anna

Friss hírek