Kína mentőövet dob a görög hajóiparnak

Kína megkétszerezi a Görögország számára nyújtott hajóipari hitelalapját. A lépésről a két ország Jannisz Diamantidisz görög hajózási miniszter hétvégi pekingi látogatása során állapodott meg. A tavaly októberben életre hívott, jelenleg 3,6 milliárd eurós alap olcsó kölcsönöket nyújt görög hajózási vállalatoknak kínai gyártmányú vízi járművek vásárlására. Diamantidisz bejelentése szerint a kedvezményes, a kereskedelmi bankok kondícióinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló pekingi hitelkeretet kihasználva görög társaságok eddig 350 hajót rendeltek kínai gyártóktól.

A közelmúltban adósságválságba jutott Görögország több mint négyezer kereskedelmi hajóval rendelkezik, melyek világszinten a tengeri fuvarozás teljes forgalmának 15%-át bonyolítják. A hajózás a görög gazdaság egyik legfontosabb ágazata, nagyjából az ország GDP-jének 5%-áért felel. A két ország közti tengeri együttműködés keretein belül az elmúlt hetekben görög hajózási társaságok siettek Peking segítségére: az európai ország miniszterelnöke által kiküldött, héttagú flotta közel hétezer kínai állampolgárt evakuált Líbiából. 

Mészáros Tamás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »