Gazdaságélénkítő költségvetést jelent be a brit kormány

A brit Konzervatív Párt Cardiffban tartott tavaszi konferenciáján David Cameron miniszterelnök három fontos üzenetet fogalmazott meg. Beszéde kezdetén beszámolt arról, hogy a kormány jelenleg is a Konzervatív Párt választási ígéreteinek megvalósításán dolgozik – mint mondta – „rendet tenni a közpénzügyeket illetően, hogy leszámoljunk a Munkáspárt által hátrahagyott nevelőnőállammal (Nanny State).” A kifejezés az olyan államra utal, amely, mint egy dada, az állampolgárok életének minden területét az elképzelt jó irányba akarja terelgetni.

Cameron később kitért a közeljövő, pártját érintő kihívásaira. A közelgő walesi gyűlési, és a skót parlamenti válsztásokra való felkészülés mellett a választási rendszerről szóló májusi népszavazás kampánya is a Konzervatív Párt legfontosabb feldatai közé tartozik.

A harmadik, a kormányfő mondanivalójának legfontosabb részét képező pont a gazdaságpolitikát érintette.  David Cameron bejelentette: a kormány két héten belül a jelenkor legvállalkozásbarátabb költségvetését fogja ismertetni. A miniszterelnök egy olyan büdzséről beszélt, amely megtesz mindent azért, hogy minél kedvezőbb körülményeket teremtsen a fejlődni, beruházni és növekedni kívánó vállalkozások számára. A brit kormányfő világossá tette, hogy az általa vezetett kabinet első számú prioritása a gazdaság beindítása. Cameron kiemelte: csakúgy mint a németek, a franciák vagy az amerikaiak, ő is azért küzd minden egyes gazdasági fórumon, hogy élénkítse a brit gazdaság iránti érdeklődést. Mindeközben a kormány azon akadályok ledöntésén dolgozik, amelyek hátráltatják a gazdasági növekedést. 

„A vállalkozószellem a Konzervatív árt DNS-ének szerves része“ „Mi mindig is a tettre kész, a keményen dolgozó, vállalkozó szellemű emberek oldalán álltunk, akik munkát és jólétet teremtve egy prosperáló országot hoznak létre az elkövetkezendő években. A kormány pedig minden lehetséges eszközzel és döntésével támogatni fogja őket“ – zárta a szavait David Cameron.

Kósa Lajos Ferenc

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »