Megvédi politikusait a román kormánypárt

Jóváhagyta a kormányzó Demokrata-Liberális Párt (PD-L) Országos Egyeztető Tanácsa (CNC) a párt Elnökségének alapszabályzat-módosító javaslatait Romániában, ezzel lesöpörve az asztalról a Traian Băsescu államfőhöz közelálló, úgynevezett „értelmiségiek” csoportjának kezdeményezéseit.

Cristian Preda és Monica Macovei európai parlamenti képviselők, valamint Sever Voinescu szóvivő azt szorgalmazták, hogy azok a politikusok, akik ellen bírósági eljárás van folyamatban, automatikusan veszítsék el párttagságukat. A javaslat nem aratott osztatlan sikert a pártvezetés körében, nem utolsósorban azon oknál fogva, hogy ezáltal 10 honatya – köztük egy volt miniszter – , illetve körülbelül 200 polgármester, köztük Gheorghe Falcă aradi elöljáró vesztené el párttagságát.

A CNC azt a javaslatot is elutasította, hogy eltörlik az alapszabályzatból  a rendelkezést, miszerint csak a legalább öt éve párttagsággal bíró jelöltek indulhatnak a pártelnöki tisztségért. Ez azonban mégis lehetséges lesz, a CNC döntésének értelmében ugyanis egyéni kérelemre így dönthet az Elnökség. A módosítás jelentősége, hogy erre a kritériumra hivatkozva utasíthatják el Cristian Preda indulását a párt tisztújító kongresszusán, amelynek időpontja – szintén a CNC szombati döntésének eredményeképpen – május 14-e lesz.

Illyés Gergő

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »