Medvegyev a munkanélküliség ellen

Az orosz kormánnyal tartott keddi ülésen az orosz államfő Dmitrij Medvegyev a munkanélküliség elleni intézkedéseket sürgette, írta a RIA orosz hírügynökség.

Hivatalos adatok szerint a munkanélküliség Oroszországban a tavalyi év során csökkent az előző évhez képest, és 5,6 millió embert tett ki (vagyis a munkaképes népesség 7,5 százalékát). 2009-ben, a gazdasági válság évében 6,4 millió ember volt munkanélküli, vagyis 8,4 százalék. 2011 első hónapjában ismét némileg nőtt a munkanélküliség Oroszországban 7,6 százalékra, ezért is sürgette Medvegyev az intézkedéseket.

Az orosz államfő úgy küzdene a munkanélküliség ellen, hogy továbbképzést adna a munkanélkülieknek, hogy részt tudjanak venni a modern munkafolyamatokban, illetve támogatást ahhoz, hogy saját üzletet indítsanak.

Magyarországon a munkanélküliség 2010-ben igen magas, 11,2 százalékos volt, ami 1,2 százalékkal több, mint amit 2009-ben mértek.

Anton Bendarzsevszkij

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »