Kiderült, melyik Székelyföld legcsodálatosabb helyszíne

Lezárult a Székelyföld hét csodája címet viselő verseny. A szeptember 1. – február 28. között, az Európai Bizottság támogatásával zajló akciót a térség egyik legnagyobb természeti értékeit népszerűsítő projektjeként tartják számon. A pozitív és negatív csodákra közel 25 ezer szavazat érkezett.

A homoródmenti szelídgesztenye-liget nyerte el a Székelyföld legcsodálatosabb helyszíne címet a Zöld SzékelyFöld Egyesület által meghirdetett versenyben. A helyszínre – Homoródszentpál irányából érkezve Homoródkarácsonyfalvára – egy balra letérő mellékúton juthat el a látogató. A helyiek szerint a verseny indítását követően érezhetően megsokasodtak a látogatók.

„Ez volt a lényeg, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk azokra a területekre, amelyekre érdemes odafigyelni, ahová érdemes ellátogatni, ugyanakkor lépni a védelmük érdekében. A versenyt végül is nem szakemberek döntötték el, nem az illető helyszínen található ritkaságok, természeti értékek alapján állt össze a rangsor, hanem teljesen szubjektív módon az illető terület népszerűsége nyomott a latban” – mesélte Csonta László, a Zöld SzékelyFöld Egyesület elnöke.

Az is kiderült, melyek azok a közösségek, amelyek tudatában vannak a közvetlen környezetükben található értékekkel, hiszen legtöbben „hazaszavaztak”.

A pozitív lista további hat csodája a borzonti nyíres, a Pogány-havas teteje, a Csókás-Veczer, a Sólyomkő, a marosvásárhelyi botanikus kert, illetve az Ördög-tó lett. A mínusz csodákat, azokat a tevékenységeket tömörítő lista, amely a szavazók szerint a térség legsúlyosabb gondjait jelentik, így állt össze: erdőirtás, élővizek szennyezése, árvíz/árvízvédelem számonkérés/büntetés hiánya, hétvégi házak/építkezés, biodiverzitás, illegális hulladéklerakás.

A projekt eredményei között említhető, hogy elkészült egy adatbázis a régió természeti értékeinek egy részéről, amelyből informálódhatnak a helyi lakosok az őket körülvevő értékekről, de a vidékünket meglátogatni kívánó turisták is találhatnak néhány úti célt.

A program még nem ért véget, hiszen március folyamán kerül sor egy vándorkiállításra, mely során Székelyföld több városába kívánják elvinni a beküldött fotókat, és díjazni a legszebb fénykép készítőjét, de egy kiadvány is megjelenik a közeljövőben, amelyben az olvasók megtalálhatják a programban szereplő, legértékesebbnek kikiáltott területeket.

Kitekintő / Honline.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »