Egyetértés Romániában: földrajz és történelem magyarul

A tanügyi törvénynek az anyanyelvi oktatásra vonatkozó fejezeteit tegnap megvitatta, és a képviselőház által jóváhagyott formában elfogadta a bukaresti felsőházi bizottság.

A szenátus tanügyi bizottságának demokrata-liberális elnöke, Mihail Hărdău azt nyilatkozta, megváltozott az ellenzéki, a liberális és a szociáldemokrata szenátorok véleménye a kisebbségi oktatást illetően. A képviselőházból érkezett majd minden javaslattal egyetértettek, így Románia történelmének és földrajzának anyanyelven történő oktatásával is.

A bizottság titkára Nicolae Robu azt nyilatkozta, hogy arra is van lehetőség, hogy külföldről hozott tankönyvekből tanulhassanak a diákok, amennyiben ezek használatát jóváhagyja a tanügyminisztérium.

Visszakerült a törvénybe azt a rendelkezés is, miszerint a kisebbségi osztályokban külön tanterv és tankönyv szerint tanítják a román nyelvet és irodalmat.

A szenátus tanügyi bizottsága megtartotta a képviselők azon javaslatát is, hogy, ha egy közigazgatási egységben nemzeti kisebbségek élnek, akkor, létszámuktól függetlenül, anyanyelvükön legalább egy jogi személyiséggel rendelkező iskolának kell működnie.

Az elkövetkező napokban a tanügyi törvény további 120 cikkelyét fogják tárgyalni. Robu szerint jó irányba haladnak, hisz megtartanak mindent az eddig elfogadott törvényből, amit hasznosnak tekintenek, és kiiktatják azokat az oktatók által is fölöslegesnek tartott cikkelyeket, amelyek ártanának a tanügynek.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »