Megtámadták a kongói elnököt

Fegyveresek támadtak a Kongói Demokratikus Köztársaság elnökének palotájára vasárnap délután.

Vasárnap délután egyelőre ismeretlen fegyveresek támadták meg Joseph Kabila, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnökének kinshasai rezidenciáját. A biztonsági erők a palota előtt több száz méterrel, az első útzárnál feltartóztatták őket, a kialakuló tűzharcban hat támadó életét vesztette, többeket elfogtak, mások elmenekültek. Az elnök ugyan a közelben volt, de a támadás ideje alatt nem tartózkodott az épületben.

A támadás oka ismeretlen, Lambert Mende kormányszóvivő első nyilatkozatai szerint puccskísérletre gyanakodtak, azonban – mivel az incidenst még egy szervezet sem vállalta magára – ezt később elvetették. A szóvivő elmondta: valószínűleg valamiféle városi terrorizmussal állnak szemben, melynek célja az emberek megfélemlítése lehet, az incidens ugyanakkor akár a közelgő elnökválasztáshoz is kapcsolódhat. Az eset után az elnök rezidenciájának védelmét megerősítették, az őrzésben részt vesznek a köztársasági gárda katonái is.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban nem ritka az erőszak, az ország több részén tizenöt éve polgárháború és lázadások okoznak problémát. Hasonló fegyveres harcok korábban is előfordultak Kinshasában, de az erőszak többnyire az ország ásványkincsekben gazdag keleti részét érinti.

Tési Áron

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »