Tüntetést szerveznek az RMDSZ-kongresszus köré

Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter bírálja a szakszervezetek azon szándékát, hogy február 26-án, Nagyváradon, az RMDSZ-kongresszus idején tüntetést készülnek szervezni – írja a Manna.ro.

„A szakszervezetek összetévesztik egy politikai szervezet belső eseményét a kormány vagy a parlament munkájával. Mi a kongresszuson nem a Munkatörvénykönyvet vitatjuk meg, hanem a Szövetség legmagasabb szintű eseményére kerül sor, ahol saját, belső dolgainkról beszélünk” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Hozzátette: „ez úton is kérem a nagyváradi polgármestert, ne adjon engedélyt a tüntetés megszervezésére az RMDSZ kongresszusának ideje alatt, hiszen ennek semmi köze a szakszervezetek kéréseihez”.

Kelemen Hunor ugyanakkor leszögezte, amennyiben ő lesz a Szövetség elnöke, kongresszus után nyitott a szakszervezetekkel való párbeszédre, addig viszont arra kéri ezek vezetőit, tekintsenek el a tiltakozó akcióktól.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »