Hol tart Vajdaság, a névleg autonóm tartomány?

Újvidéken több helyen is óriásplakáton hirdeti a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, hogy hét éve van Vajdaság Autonóm Tartománynak hivatalos zászlaja. Nem véletlen, hogy 2004-ben, Nenad Čanak, a Liga elnöke, akkori vajdasági képviselőházi elnök éppen február 27-én tűzte napirendre a lobogó elfogadását. Másnap van ugyanis az 1974-es alkotmány, az eddig egyetlen vajdasági alkotmány elfogadásának évfordulója. Február vége táján ildomos tehát számvetést tenni arról, hogy hol is tart Vajdaság, a névleg autonóm tartomány.

Az utóbbi egy év alatt nem sok minden történt. Igaz, Bojan Pajtić  vajdasági kormányfő azt mondja, hogy az „omnibusz 2”, azaz a tartományi hatáskörökről szóló szerbiai törvény, szavatolta új hatásköröket nagyobbrészt sikerült átvenni. Ő a Vajdasági Fejlesztési Bank létrehozását, a Fruška gora nemzeti park és a Természetvédelmi Intézet feletti ellenőrzés átvételét szokta emlegetni. Tény azonban, hogy Vajdaságnak továbbra sincs brüsszeli képviselete – miközben sajtóhírek szerint egyes szerbiai városoknak már van (Kragujevac és más šumadijai községek). Vajdaság pedig továbbra is vár a szerbiai kormány engedélyére – a szóbeli már megvolt, de…

A šumadijai képviselet vezetője (aki szeptember óta ül Brüsszelben) azt mondta, hogy most kell ott lenni, hiszen már most eurómilliókról döntenek különféle régiók javára, a csatlakozás után pedig majd milliárdokról… Nem mellékesen, Šumadija hivatalosan még régió sem, Vajdaság pedig hivatalosan autonóm tartomány.

Predrag Novikov, az európai ügyekkel megbízott tartományi alap vezetője viszont azt állítja, hogy Vajdaságnak brüsszeli iroda nélkül is sikerül lehívnia a rendelkezésre álló európai pénzek 95%-át.

Újév körül Pajtić arról beszélt évzáró interjúiban, hogy a brüsszeli iroda megnyílik január folyamán (nem nyílt meg, de a kormányfő szerint a tartomány képviselői ennek ellenére is szinte minden nap Brüsszelben vannak), de arról is, hogy erre az évre (2011-re) várja a közvagyonról (értsd: a községek és Vajdaság vagyonának a visszaadásáról) és a vajdasági hatáskörök pénzeléséről szóló törvényt. Azokat, persze, a szerbiai parlamentnek kellene elfogadnia. Nem árt ugyanis megismételni a közismert tényt: Vajdaság nem hozhat törvényeket, sőt törvény erejű jogszabályokat sem.

Elképzelhető-e, hogy a választások előtti évben (hónapokban?) a szerbiai parlament ilyen „kényes” ügyekkel foglalkozzon? Egyáltalán megvan-e a többség ilyesmihez?

Annak idején, a kilencvenes években, Šešelj és szerb radikálisai (ma nagyobb részük „szerb haladó”) javasolták a községi és tartományi vagyont államosító törvényt, amelyet Milošević szocialistái (ma a kormánykoalíció második legfontosabb pártja) persze örömmel elfogadtak. Visszatérve az évfordulókra: az autonóm Vajdaságban (1974-1988), amely nagyrészt önállóan rendelkezett pénzével és vagyonával, 36%-kal volt nagyobb az átlagfizetés, mint a jugoszláv és 40%-kal nagyobb, mint a szűkebb értelemben vett szerbiai átlag. Ma a vajdasági átlagfizetés kisebb a szerbiai átlagnál.

Az átlagfizetéseket tekintve – hivatalos szerbiai adatok szerint – az első tíz község között ma nincs vajdasági (Versec 12., Újvidék 14., Nagybecskerek 25., Szabadka 37., Zombor 44., Nagykikinda 56.). Az első 10 község közül 9 belgrádi. Az alatt a 15 év alatt Vajdaságban 250 gyár épült, több mint száz iskola és óvoda, továbbá hat dunai híd és 3.300 km út, ideértve a ma 10-es korridornak nevezett autópálya vajdasági szakaszát is. Arról se feledkezzünk meg, hogy Vajdaságnak gyakorlatilag saját rendőrsége volt, és saját vasúti vállalata is.

Nem mellékesen, az autonóm Vajdaságban már a 70-es évek elején többek között magyarul állítottak ki bírósági végzéseket, ítéleteket – ez ma vágyálomnak számít.

Amióta nincs igazi autonómia, azóta az utak, a vasút és a rendőrség is olyan állapotban vannak, hogy kár róla beszélni. Mindezt elvitte a szerbiai állambiztonsági szolgálat által megszervezett és a főleg a kolonisták és azok leszármazottai által végrehajtatott joghurt-forradalom. Amelynek egyik következménye az volt, hogy 37 ezer tisztségviselőt és 8 ezer vállalati vezető leváltottak. Utána Vajdaság volt a nagyszerb hódító háborúk éléskamrája, ágyútöltelék-forrása és a – nem utolsósorban – egy újabb tervezett és szervezett etnikai és civilizációs arculatváltoztatás tárgya.

Szóval, lenne mit ünnepelni február 28-án – hiszen az akkori autonómia tárgyi bizonyítékai körülöttünk vannak, és az emlékek sem halványultak még annyira el, hogy ne szolgálhatnának bizonyítékul az örökös szerbiai centralizáció és unitarizáció elleni politikai küzdelemben. Más lapra tartozik, hogy az autonómia támogatottsága szavazatokban és közvélemény-kutatásokban megközelítőleg sem azonos – ami az ünneplő Liga számlájára is írható.

Ami pedig a másik évfordulót illeti, Vajdaságnak van hivatalos zászlaja. Nem a kék-sárga-zöld, amelynek sok híve volt a kilencvenes években, hanem egy kompromisszumos: vékony piros és fehér mező között vastag kék alapon három sárga ötágú csillag. Hivatalos olvasata: a szerb nemzeti színek jelzik a Szerbiához való tartozást (nehogy rásüssék a szakadárság bélyegét – pedig így is rásütik), a három csillag viszont Bácskát, Bánságot és Szerémséget. Sárga színük pedig feltehetően az EU-s csillagokra utal. Jobb ez is, mint a semmi. Éppúgy, mint a kasztrált tartományi Statútum. Amely csupán a stagnáláshoz elegendő.