Hangoskodhatnak a gyerekek Németországban

Németországnak gyerek- és családbarát országnak kell lennie, mert a gyerekek jelentik a jövőt – Angela Merkel kancellár retorikájában sok helyen megjelenik ez az elem. Úgy tűnik, kabinetje most tesz is ennek érdekében: a kormány módosította a szövetségi zajvédelmi törvényt. A törvénymódosítás értelmében a jövőben megnehezítik az óvodákból, napközikből és játszóterekről kiszűrődő gyermeklárma miatti keresetek beadását és megkönnyítik a lakóterületeken belüli új, gyerekekkel foglalkozó intézmények létesítését – értesült a dpa. A törvénymódosítás vitatott volt, kezdetben a CDU berkein belül sem volt egyetértés, a párt „szeniorjai” úgy gondolták, hogy a lakóterületeken belüli új létesítmények miatti többlethangzavar „eltűrése” nem várható el az ott lakóktól. Végül mégis sikerült megegyezni: a gyerekek okozta zajt a jövőben toleránsabban kezelik, mint más zajforrásokat – írja a Spiegel.

A törvénymódosítás fő támogatója és kedvezményezője Norbert Röttgen környezetvédelmi miniszter volt, aki szerint egy gyermekbarát társadalom érdekében el kell érni azt, hogy a gyerekzsivaj nem vezessen állandóan bíróság elé.  Röttgen a vitatott döntést azzal védte, hogy „aki gyerekeket akar, annak tiszteletben kell tartania a gyerekzsivajt, városok és községek kellős közepén is” – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.  A környezetvédelmi miniszter azt is aggályosnak tartotta, hogy a zajvédelmi törvény eddig nem tett különbséget a gyerekek okozta lárma és – például – egy légkalapács okozta zaj között. A kormány döntésével segíteni akar a községeken, a napközik üzemeltetőin és az érintett szülőkön. A módosítás több jogbiztonságot kíván adni az érintetteknek, mivel a környéken lakók egyre többször perelnek – sokszor sikeresen– a gyerekzsivaj miatt.

Balog Anna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »