Törökország ragaszkodik az izraeli bocsánatkéréshez

A két ország közötti kapcsolatok javításának feltétele, hogy Jeruzsálem bocsánatot kérjen a török aktivsiták halalált követelő múlt évi gázai flottila-támadásért.

„Nem vonjuk vissza a követeléseinket. Nem tudjuk feledni kilenc élet elvesztését. Izrael a barátunk. Ha egy barát hibázik, akkor bocsánatot kell kérnie” − nyilatkozott egy névtelenséget kérő török tisztviselő újságírók előtt kedden Ankarában. Véleménye szerint, a gázai flottilla támadást kivizsgáló ENSZ jelentés, melyet áprilisra ígértek, valószínűleg kiegyensúlyozott és elfogulatlan lesz. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy Ankara bocsánatot és kompenzációt követeljen a zsidó államtól.

A kilenc török halálos áldozatot követelő, 2010. május 31-i kommandós akció körülményeinek és a Gázai övezet elleni blokád nemzetközi jogi szempontból való vizsgálatát az izraeli Turkel-Bizottság, Törökország, illetve az ENSZ is feladatául tűzte ki.

Az izraeli bizottság múlt hónapban hozta nyilvánosságra első két jelentését, melyben az izraeli akciót törvényesnek és jogosnak ítélte meg. A Mavi Marmarán történt, halálos áldozatokhoz vezető összecsapás miatt a szervezőket hibáztatja, akik „szervezett és szélsőségesen erőszakos” ellenállásra készültek fel − idézi a jelentést a Haartez izraeli napilap. Az áldozatok családjainak nyújtandó jóvátételről azonban Jeruzsálem hajlandó tárgyalásokba kezdeni.

A török vizsgálatok éppen ellenkező megállapításra jutván, Izraelt a nemzetközi jog megsértésével; túlzott, válogatás nélküli és aránytalan erő használatával vádolja. Az eseményt követően Ankara visszahívta izraeli nagykövetét, s a korábbi két szövetséges viszonya látványosan megromlott. Az enyhülésnek Ankara világos feltételt szabott: „A bocsánatkérés és kompenzáció vörös vonal számunkra”.

Németh Vera

Friss hírek