Dagesztánban és Csecsnföldön a biztonsági helyzet újfent kritikus állapotban van, ezt támasztja alá a tény, hogy elrendelték az esti vasúti járatok törlését. A RoszBizniszKonzulting hírügynökség tájékoztatása szerint a két oroszországi tagköztársaság területén este hat és reggel hat óra között moszkvai idő szerint nem járnak a vonatok, február 9-től bizonytalan ideig.
Erről az Oroszországi Vasutak (RZSD) vezetői Rosztovban döntöttek. Az állami cég az egyre sűrűsödő merényletekre hivatkoztak, valamint azt állították, hogy az utasok biztonságának biztosítása érdekében volt szükség az intézkedés meghozatalára. Továbbá bejelentették, hogy minden vonatnak egyéni menetrendet fognak kialakítani. A gyakorlatban az új rendelkezés szerint a korábban 18:45-kor induló moszkvai járat Mahacskalából reggel 06:00-kor fog csak elindulni, nyilatkozta az RBK-nak Abdurahman Ramazanov a mahacskalai pályaudvar főnöke.
A részletes új menetrendek kialakításához még szükség van némi időre is, hiszen az RZSD vezetőségének egyeztetnie kell az ukrajnai és az azerbajdzsáni kollégáikkal is. Mindenesetre a vállalat türelmet és megértést kér az utasaitól és reményét fejezte ki, hogy a helyzet a közeljövőben normalizálódni fog.
Emlékeztetésképpen, idén már két merénylet is volt Dagesztánban. A legutóbb február 3-án egy saját készítésű bombával robbantottak egy vasúti kereszteződésnél Kizljarszkij megyében Dagesztán északi részén. Január 31-én pedig a Timergoe-Samhal kereszteződénél robbantottak ismeretlen bűnözők. 2010-ben 8 merényletet követtek el különböző vasúti útvonalak ellen, összesen pedig 21 terror-merénylet történt – a legtöbb éppen Dagesztánban.
A bevezetett intézkedés a Putyin-Medvegyev tandem terrorista-ellenes intézkedéseinek kezdeteként is felfogható, amellyel megpróbálnak gátat szabni az egyre inkább elharapódzó oroszországi merényleteknek és terrorizmusnak.
Rózsa József