Biztosítékot kér a kormánypártoktól az RMDSZ

Kisebbségi törvény, régióátszervezés, gazdaságélénkítés — ezek a Romániai Magyar Demokata Szövetség (RMDSZ) prioritásai, és ezeket szeretné a szövetség belefoglalni abba a koalíciós megállapodásba, amelyet a következő időszakban véglegesítenek a román kormánypártok — közölte lapunk érdeklődésére Márton Árpád képviselő.

Az írásos megállapodást az RMDSZ javasolta, Márton Árpád szerint éppen azért, hogy a kormányprogramban általános megfogalmazott célokat konkrétan is megerősítsék, és az egyfajta garancia legyen a vállalások teljesítésére a kormányzás következő másfél évében. Az RMDSZ szerint a dokumentum ütemtervet, valószínűleg határidőket is tartalmaz majd az egyes jogszabályok elfogadására — magyarázta a képviselő. Ez azért is szükséges, mert egyes honatyák számára fontos a pártvezetés által aláírt konkrét vállalás.

Az elképzelés szerint jövő hétre minden kormányt tá­mogató erő, az RMDSZ, a Demokrata-Liberális Párt, a függetlenekből verbuválódott Románia Haladásáért Orszá­gos Szövetség és a nemzeti kisebbségek frakciója elküldi javaslatait, koalíciós szinten egyeztetnek ezekről, majd aláírják az egyezményt. A háromszéki képviselő szerint az RMDSZ által szorgalmazott egyezménnyel mindenki egyetértett, arról viszont a legutóbbi koalíciós tanácskozáson nem esett szó, hogy a többi kormányzati partner szá­mára melyek a prioritások. Hozzáfűzte azonban: a kisebbségi törvény mielőbbi elfogadását követelte az RMDSZ mellett a nemzeti kisebbségek frakciója is.

Háromszék

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »