Litván célok Afganisztánban

A litván védelmi miniszter Rasa Juknevicsiene a héten Vilniusban bejelentette, hogy Litvánia 2012 végére képes lesz átadni a Gor tartomány feletti ellenőrzést a helyi katonáknak. „Abba az irányba haladunk, hogy 2012 végére át tudjuk ruházni a felelősséget a helyi afgán erőkre.”- mondta Juknevicsiene. „Ki fogjuk vonni a csapatainknak legalább egy részét, amint teljesítettük a feladatainkat, amelyekkel meg voltunk bízva.”- tette hozzá a védelmi miniszter.

Litván katonák nemrégiben egy intenzív felkészítő-kiképző alakulatot hoztak létre, annak érdekében, hogy átadhassák a helyi afgánoknak azokat a képességeket, amelyek a provincia vezetéséhez és biztonságának garantálásához szükségesek. „A misszió befejezésének előfeltételei azonnal biztosítva lesznek az Afganisztánba telepített  szövetséges erők számára, mihelyst a helyi Nemzeti Biztonsági Erők képesek lesznek a terület biztonságát és az embereik függetlenségét garantálni. A jelenlegi helyzetben figyelmünk fő középpontjában egyértelműen kiképző projektek és az ANSF felkészítése áll.”- nyilatkozta a védelmi miniszter egyik sajtóközleményében.

A litván csapatok tanfolyamokon kezdik meg a  helyi katonák oktatását. Ebben olyan ismeretek átadására koncentrálnak majd, mind az általános döntés-előkészítés folyamata, katonai térképészet, összevonások és a harcászati műveletek, elsősegélynyújtás, pokolgépek kezelése, és praktikus tüzérségi tanácsok. A még intenzívebb felkészítő program indításáról szóló döntés a tartomány PRT (Tartományi Újjáépítési Csoport) székhelyén Csákcsáránban tartott katonai értekezleten született meg, ahol az ANSF (Afgán Nemzeti Biztonsági Erők) működéséért felelős tisztek vettek részt.

Takács Zsuzsanna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »