Virágzó kikelettel indul a szórvány újesztendeje

A muravidéki magyar szórvány már eddig is megbecsülésnek örvendett hazája többségi nemzetétől, de az idei év kezdetén Szlovénia kiemelt figyelemmel fordul eme tájegységéhez és nemzetiségeihez. Az elmúlt hónapok pozitív jelei leginkább a kulturális és művészeti élet helyi, de mindeközben országos és európai rangú eseményeiben és programkínálatában mutatkozik meg. A szlovéniai magyarok hetilapját, a Népújságot szemléztük.

Ennek egyik leglátványosabb jele, hogy a lendvai vár Szlovénia jelentősebb galériáinak a sorába lépett az utóbbi időben. Ha nem volt szerencsénk a közelmúltban arrafelé járnunk, akkor a szlovéniai Népújság beszámolója alapján megtudhatjuk, hogy az elmúlt két-három évben a nagy, retrospektív jellegű, a hazai muravidéki grafikusok és festők életmű-kiállításain kívül olyan nemzetközileg is elismert 20. századi képzőművészek állítottak ki a várgalériában, mint a magyar származású Viktor Vasarely, az osztrák Oskar Kokoschka vagy éppen a francia Francoise Gilot.

Gerič Ferenc igazgató szerint idén talán – ugyancsak az országban elsőként – a közép-európai térségben a porcelángyártás és -festés terén abszolút hungaricumnak számító Zsolnay keramikus-dinasztia kiállítására is sor kerülhet. S ami az egyik legnagyobb megtiszteltetése a városnak, hogy az idei szlovén kultúra ünnepére szervezett rendezvénysorozat a cseh szecesszió mára igen felkapott művésze, Alfons Mucha magángyűjteményből származó kiállításának lendvai megnyitójával kezdődött.

A Szláv eposz 20 monumentális festményből álló ciklusa, melynek egyes darabjait már fiatal korában megálmodta, s életművének legfontosabb ciklusának számít. Ebből az egyik legjelentősebb darab a cikkünkben is látható festmény, amelyet Lendván első ízben állítanak ki. Az Eliška címet viselő vászon-olajképen, mint ahogy nagyméretű litográfiáin (például a Theatre de la Renesance sorozatban) is a drapériahatás érvényesül. A kedves leánykaalak ruházatával és szelíd tartásában ott van a korábbi nőalakok minden bája, „szecessziós” nyugalma. Ezen a festményén is a népies hangulat érvényesül, amely az Osztrák–Magyar Monarchia területén alkotó művészeknek új lehetőséget biztosított az identitáskinyilvánítás terén.

Hodos is kivette a részét a két nemzet közös életének ápolásából. A magyar és a szlovén kultúra napja alkalmából ünnepi műsorral várta vendégeit a kultúrotthonban múlt vasárnap a község, a hodosi Őrség Művelődési Egyesület, valamint a Hodos Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség és a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet szervezésében. A kultúrműsort követően a teremben felállított falvédő-kiállítást is megnyitották. A hodosi kultúrház terme, a gyönyörű falvédőkkel körbeölelt nézőtér teljesen megtelt vasárnap délután. A Szlovén Kultúrünnep – február 8. – és a Magyar Kultúra Napját – január 22. – összekapcsolva ünnepelt a kétnyelvű lakosság.

Göncz László nemzetiségi parlamenti képviselő beszédében hangsúlyozta, hogy a mai globalizált világban főleg a vegyesen lakott területeken egymás kultúrájának és nyelvének tisztelete kiemelten fontos, és törekedni kell annak minél tartalmasabb megismerésére. Az ünnepélyen tánccal, verssel és dalokkal szerepeltek a hodosi óvodás és iskolás gyerekek, a Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola (KÁI) diákjai tánccal és versmondással, a Hodosi Népdalkör pedig szlovén és magyar népdalokkal lépett színpadra.

A kultúrműsor végén Göncz László megnyitotta a „Messze jártam, másutt is volt jó dolgom, de a szívem csak azt súgja: jobb otthon!” című, feliratos falvédőkből rendezett kiállítást Török Károly és Török Károlyné  gyűjteményéből, amelyet a 2011. március 5-ig munkanapokon 7–15 óráig lehet megtekinteni. A tárlat különlegessége az, hogy nem csak magyar, hanem szlovén és horvát nyelvű falvédőket is kiállítanak, továbbá be tudtak rendezni egy sarkot a teremben, ahol a falvédők előnyomtatásának a technikáját is be tudják mutatni az érdeklődőknek. A kiállítás anyaga is nagyrészt az Őrségből, Göcsejből és a Muravidékből származik.

A szlovén kultúra ünnepének egy másik központi rendezvénye szintén Lendván, a Színház- és Hangversenyteremben volt, melynek ünnepi szónoka Anton Balažek polgármester volt. Balažek a himnuszköltő, Prešeren nagyságát dicsérve a következő történetet mesélte el: „Egyik barátom születésnapjára egy Prešeren-fordításkötetet ajándékoztam magyar nyelven, azzal a célzattal, hogy jobban megismerjük egymást. Kis idő elteltével a jóbarát megkérdezte: a Pohárköszöntő szövege azonos-e a szlovén himnusz szövegével? Mert erős, öntudatos és világpolgári nézeteket is vallhat az a nemzet, amely a saját himnuszában helyet tud adni a jószomszédi viszonynak, a barátságnak, a bornak. Nagyon nagy költőtök van nektek.”

Balažek a kultúra megkerülhetetlen szerepét hangsúlyozva kifejtette: egy város kultúrájának alakulása a kultúrában dolgozók és a kultúrafogyasztó egyének kreativitásában rejlik. Amikor a Makovecz Imre által tervezett épületbe belép az ember, ebbe a „fordított” bárkába, vagy ahogy többen is nevezik, Noé bárkájába, arra gondolhatunk, hogy nagyon jó helyen van ez itt, Lendván, a kultúrák találkozási pontján, ahol szlovének, magyarok, horvátok, romák és a zsidó kultúra emlékei is megtalálhatók, állandó dialógusban egymással.