Hova tűnt félmillió munkanélküli?

Romániában hivatalosan 4,5 millió az alkalmazott a tízmilliónyi aktív korú lakosból. A statisztikák nem szólnak arról, mit csinál a fennmaradó ötmillió, munkaképes személy.

2010-ben azért tűnt el több mint félmillió fő a munkanélküli nyilvántartásból, mert nem újították meg munkahely-kérvényüket a területi munkaerő-elosztó ügynökségeknél. Így a 630 ezer jelenlegi állástalanhoz hozzáadódik még 570 ezer fő egy olyan országban, ahol a munkanélküliségi ráta mindössze 7 százalékos, de az aktív korúaknak csak kevesebb mint fele kap hivatalosan fizetést – írja a Manna.ro a Ziarul Financiar nyomán. Az állástalanok száma jóval nagyobb kell, hogy legyen, ha a nyilvántartott munkanélküliekhez hozzászámítjuk azt a pár százezer főt, akik évente elveszítik ezt státust, mivel nem pecsételtetik le a munkanélküli könyvecskéjüket, de nem is találnak állást. A státus megőrzéséhez havonta jelentkezni kell a munkaerő-nyilvántartó hivatalnál  A nyilvántartottak fele nem kap pénzt A tavalyi év első 11 hónapjában szinte egymillió ember veszítette el az állását Romániában az ANOFM adatai szerint. November végén a nyilvántartott 633 500 munkanélküli fele, 324 650 személy kapott munkanélküli támogatást, a többiek egyszerűen munkakeresőként szerepeltek a kimutatásokban.

2010-ben több mint egymillió személy kopott ki a nyilvántartásból, akik közül abban az évben 347 ezer már nem kapott támogatást, és valószínűleg ezért nem is újíttatták meg munkakereső kérvényüket. Több mint 226 ezren tűntek el az ANOFM szeme elől azok közül, akiknek támogatási időszaka 2010 folyamán járt le, és nem nyújtottak be újabb kérvényt. “Egy részük a feketegazdaságban helyezkedett el, vagy napszámosnak ment az agrárszektorba, saját szakállra dolgozik, vagy hivatalos iratok nélkül távozott külföldi vendégmunkára. Ezek a statisztikák bizonyítják, hogy a romániai reális munkanélküliség jóval nagyobb a hivatalos 6,9 százaléknál” – nyilatkozta Liviu Voinea, a Közgazdasági Akadémia professzora. A már nem nyilvántartottak közül szinte 340 ezren tudtak újra elhelyezkedni, több mint kétharmaduk ráadásul meghatározatlan időre tudott munkaszerződést kötni. A segélyezettek közül 27 ezren azért estek ki az adatbázisból, mert nem jelentek meg lepecsételtetni a munkanélküli könyvecskéjüket, 2300-an pedig azért, mert nem fogadták el az állami ügynökség felajánlotta munkalehetőségeket, és nem mentek el az átképzésekre sem. 12 ezren hivatalosan is külföldre távoztak dolgozni, 13 600 fő pedig nyugállományba került. Négy év alatt 2,6 millió állástalan tűnt el Tavaly decemberben a hivatal arról számolt be, hogy már kilenc egymást követő hónapban csökkent a munkanélküliség, amely elérte a 6,87 százalékot, azaz majdnem 630 ezer főt. Voinea professzor szerint nem a munkanélküliek száma releváns, hanem a foglalkoztatottsági arány, ami 57 százalék, és magába foglalja az alkalmazottakat és az egyéni vállalkozókat is. “Románia valós gondja az a négy millió munkaképes állampolgár, aki nem fizet társadalombiztosítási hozzájárulást” – mutatott rá az egyetemi tanár. Tavaly majdnem 926 ezer személy vált munkanélkülivé. 285 ezer személyt egyénileg bocsátottak el, 35 ezret kollektív elbocsátás keretében. A friss munkanélküliek jelentős része nem segélyt, hanem 500 lejes garantált jövedelmet kap. 185 ezren már nem kapnak támogatást, de megújították munkakereső kérvényüket. 2006-2010 között több mint 2,6 millió munkanélküli esett ki az ANOFM nyilvántartásából azért, mert egy idő után nem jelentek meg a hivatalnál a havonta kötelező pecsétért, vagy nem újítatták meg a kérvényüket. A “rejtett” munkanélküliek száma így jóval nagyobb lehet a hivatalos adatnál, mivel róluk nem készül semmilyen nyilvántartás. Kétféle statisztikát számolnak Az Országos Statisztikai Intézet szerint 6,9 százalékos volt a munkanélküliség a tavalyi harmadik negyedévben, 0,1 százalékkal növekedett az előző negyedévhez viszonyítva. Vagyis a 10,18 millió aktív korú lakos közül 703 ezren voltak munkanélküliek július-szeptember között. Az ANOFM adatai szeptember végén viszont csak 670 ezer munkanélkülit mutattak (7,35 százalékos ráta mellett). Az eltérés a statisztikák készítésének különbözőségéből adódik: míg az ANOFM a területi ügynökségeknél jelentkezők adatait összesíti, addig a statisztikai intézet a Nemzetközi Munkaerőhivatal módszerével dolgozik: háztartásokban készít felmérést, amelynek során regisztrálják azokat is, akik nem rendelkeznek munkahellyel, de hivatalosan nem is tartják őket munkanélküliként számon. A Nemzetközi Munkaerőhivatal módszerével számított statisztikák a legelterjedtebbek nemzetközi szinten. Ezekben a munkanélkülieket számát a teljes aktív korú lakosságéhoz arányítják, munkanélkülinek pedig egyrészt azokat a 15 év feletti személyeket tekintik, akiknek nincs állásuk, de keresnek, és készek azonnal elfoglalni, ha találnak egyet, másrészt azokat, akik várják, hogy visszahívják őket korábban betöltött munkahelyükre.

Kitekintő / Manna.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás