Megvannak a csúrogi rongálás elkövetői

Két zsablyai illetőségű kiskorú személy ellen tett feljelentést a rendőrség. Azzal gyanúsítják őket, hogy meggyalázták az 1944/45-ös atrocitások magyar áldozatainak emlékművét. Az újvidéki rendőrség közleménye szerint a két kiskorút azzal terhelik, hogy január 24-re virradó éjszaka egy fából készült keresztet megrongáltak, egy másikat pedig magukkal vittek.

Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke közleményben üdvözölte a rendőrség gyors és eredményes munkáját. ‘”Mélységesen támogatom és értékelem a rendőrség munkáját és törekvését, hogy mielőbb felderítsék az ilyen és ehhez hasonló bűncselekményeket, amelyek nyugtalanságot okoznak a Vajdaságban élő nemzeti közösségek harmonikus együttélésében. Mivel a rendőrség valóban a lehető legrövidebb időn belül megtette a szükséges lépéseket, arra számítok, hogy az ügyészség is hasonlóan hatékony lesz, így az elkövetők megkapják a megfelelő büntetést, amivel útját állhatjuk az ilyen szégyenteljes incidensek megismétlődésének” – áll a tartományi házelnök közleményében.

Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »