Belusovová: Az SNS-nek befellegzett Slotával

A Szlovák Nemzeti pártból ezen a héten kizárt Anna Belousovová ma sajtótájékoztatót tartott. Közölte, kilép a párt parlamenti frakciójából, és egyelőre független képviselőként folytatja politikai pályafutását. Visszautasította azokat a vádakat, amelyekre hivatkozva kizárták ők a pártból (állítólag rontotta a párt jó hírnevét).

Mint mondta, továbbra is a nemzeti politikára összpontosít majd, más politikai tevékenységet elképzelni sem tud. Szerinte szükség van erre, mert jelenleg nincs olyan releváns politikai erő, amely erre helyezné a hangsúlyt. „Vagy valamelyik létező párt áttér erre az útra, vagy valami új születik majd” – mondta Belousovová. A Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártnak szerinte nincs jövője, olyan mély erkölcsi válságba süllyedt, hogy abból képtelen kiemelkedni. „Nem barátom és nem is ellenségem. Számomra Slota a múlt, és úgy hiszem, azzá válik Szlovákia számára is.

Belousovová visszautasította azokat a feltételezéseket, hogy a jövőben a Smerrel vagy a Mečiar vezette parlamenten kívüli HZDS-szel akar dolgozni. A Szlovák nemzeti Pártnak így már csak nyolc parlamenti képviselője van, kérdéses a Belousovovával szimpatizáló Rudolf Pučík lépése. Belousovová vele kapcsolatban csak annyit mondott: „tájékoztatott arról, hogy nem azonosul a párt elnökségének velem szembeni eljárásával, és egyetért azokkal a bírálatokkal, amelyekkel a pártot illettem”.

Felvidek.ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »