Abdullah jordán király menesztette kormányát

Engedve az elmúlt hetek tüntetéseinek, Abdullah, Jordánia királya menesztette Samir Rifai vezette kormányát, s korábbi nemzetbiztonsági tanácsadóját, Marouf Bakhit-et nevezte ki miniszterelnöknek. Abdullah hivatalos közleménye szerint utasította az új kormányfőt „gyors és kézzelfogható lépések megtételére – mely tükrözi a mi elképzelésünket – Jordánia átfogó modernizációjához és fejlődéséhez.” – idézi a Jerusalem Post.

Marouf Bakhit neve nem ismeretlen hazájában. A korábbi tábornok szolgált már Törökországban és Izraelben nagykövetként, 2005 és 2007 között pedig a miniszterelnöki posztot is betöltötte. Egyszerre támogatja Izraellel és az Egyesült Államokkal, illetve a szélsőséges palesztin Hamasszal való kapcsolatok folytatását. Bakhit várhatóan ellenzéki politikusokat is meghív kormányába.

Bakhit kinevezése nem nyerte el Jordánia legnagyobb ellenzéki erejének, az Iszlám Akció Frontnak a tetszését, mely a Muszlim Testvériség politikai szárnya. A kormányváltást csupán kozmetikai változtatásoknak bélyegezve folytatni kívánják a tüntetéseket addig, míg követeléseiket – egy a parlament többsége által megválasztott miniszterelnök kinevezését – nem teljesítik. „Egyiptommal ellentétben, mi nem akarunk rezsimváltást Jordániában, elismerjük a Hashemite uralmat (az uralkodó család). De valódi politikai reformokat akarunk látni” – nyilatkozta a szervezet vezetője, Hamza Mansour a Jerusalem Postnak.

Németh Vera

Friss hírek