Nagyon küzd az állami vasúttársaság

A német piac két meghatározó iparági szereplőjétől jöttek ki eredményszámok az elmúlt órákban: a bankszektorból a Deutsche Bank jelezte, hogy a költségsoron megugró tételek miatt a várthoz képest jóval szerényebb lesz a negyedik negyedéves profit, míg a technológiai papírok közül az Infineon Technologies jelentett jobbat az előrejelzéseknél. Előbbinél kérdésessé válhat az idei profitcél, utóbbi viszont azt megemelte.

Hivatalosan csak csütörtökön publikálja számait a legnagyobb piaci kapitalizációjú német hitelintézet, de a hétfő esti előrehozott jelentés szerint az adózás előtti eredmény 700 millió eurón alakulhatott a tavalyi utolsó három hónapban. Ez kisebb, mint az egy évvel korábbi (756 millió euró) és jelentősen elmaradt az elemzők által várt 70%-os bővüléstől (1.3 milliárd euróra taksálták az adózás előtti profitot).

A nettó eredmény 600 millió euró lehetett így, ami még inkább elmarad az egyébként meglehetősen torzított egy évvel korábbi 1.3 milliárd eurós adózás utáni eredménytől (ugyanis akkor adójóváírás miatt jelentős tétel került vissza a DB könyvébe).

A DB-nél most nem is annyira a tavaly év vége az, ami a fókuszban lehet, hiszen a vártnál rosszabb számokat költségleírások okoztak, hanem az idei stratégia alakulása lesz az izgalmas. A költségsoron jelentős tételeket kellett elkönyvelnie a német banknak, amit elsősorban a tavalyi akvizíciók okoztak, amelyek viszont elengedhetetlenek voltak a Deutsche Bank üzletpolitikai stratégiaváltásához.  A DB legnagyobb baja, hogy főleg befektetési tevékenységből szerzi a bevételének java részét, és ez a válság alatt eléggé ingadozóvá vált a volatilis kereskedési volumenek miatt. Ezért Josef Ackermann – aki időközben 2013-ig módosította a cég élén a szerződését –új piaci szegmensek felé vette az irányt, és a befektetési üzletág mellé olyan területeket kezdett beintegrálni, mint a Deutsche Postbank lakossági üzletága, vagy a Sal. Oppenheim vagyonkezelési területe. A rapid felvásárlások mindenesetre intézményi szinten is megkövetelik az átalakítást, ezért nőttek meg az akvizíciós költségek, amelyek leírását viszont a DB-nek előre kellett hoznia 2010-re – bár az integráció még javában zajlik – hogy az Ackermann által meghirdetett 2011-es 10 milliárd eurós adózás előtti eredménycél tartható maradjon. Mindenesetre a piacon elég optimistának látják ezt az eredménycélt, aminek a teljesítéséhez kiugró kereskedési aktivitásra lesz szüksége a DB-nek, ugyanis még az idén is az árbevétel legalább kétharmadát fogja adni a befektetési üzletág. Ami a negyedik negyedévet illeti, a konszenzus 7.4 milliárd eurós nettó árbevételt vár, szemben a megelőző évi 5.5 milliárddal, míg a költségsoron valószínűleg a 2009 Q4-es 4.2 milliárd eurót fölfelé kell korrigálni legalább 6 milliárd euró fölé.

Az Infineon Technologies AG – Európa második legnagyobb chipgyártója – viszont jót jelentett, bár a forgalom valamelyest visszaesett a 2011 első negyedéves pénzügyi évben, a javuló működési marzsoknak köszönhetően a profit 232 millió euróra ugrott az egy évvel korábbi 66 millió euróról  (az elemzők 161 millió eurót vártak).  Az Infineon egyébként tavaly vált meg az egyik kábelgyártó egységétől, amely olyan cégeknek volt beszállítója, mint az Apple, vagy az Intel – 1.4 milliárd eurót kapott a vállalatért. A mai jó hír, hogy a növekvő megrendelés állománynak köszönhetően az Infineon megemelte profitvárakozását az idei pénzügyi évre.

eredeti névértéknél kisebb

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »