Több ezer amerikai katonát vezényelnek a mexikói határra

Az Egyesült Államok fegyveres erői több mint 5200 katonát küldenek a mexikói határra, hogy támogassák Donald Trump elnök a határ biztosítását célzó erőfeszítéseit – jelentette be Terrence O’Shaughnessy tábornok, az amerikai erők északi parancsnokságának vezetője hétfői sajtótájékoztatóján.

A tábornok kiemelte, hogy a katonák egy része fel lesz fegyverezve. “Úgy gondolom, az elnök világossá tette, hogy a határ biztonsága nemzetbiztonsági kérdés” – hangsúlyozta.

Trump korábban közölte, hogy nem engedik be az Egyesült Államokba a Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból származó migránsok – eltérő becslések szerint 3500-7000 fős – karavánját. A Mexikóban járó tömeg létszáma folyton változik, mert újabb és újabb emberek csatlakoznak, vannak ugyanakkor, akik feladják, illetve élnek a mexikói hatóságok nyújtotta lehetőséggel, és ott nyújtanak be menedékkérelmet.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A tábornok közölte: jelenleg egy 800 fős katonai kontingens tart Texasba, hogy a határvédelemben segédkezzen, a többi csapat a hét végéig követi őket. “Ez csak a kezdete a műveletnek” – hangoztatta O’Shaughnessy, jelezve, hogy a létszámot mindig szükség szerint szabják meg. “Ez a létszám a nemzeti gárda már odavezényelt 2092 tagján felül van” – tette hozzá.

Donald Trump egyik legfrissebb Twitter-üzenetében inváziónak nevezte a migránskaravánt, és kijelentette: “a hadsereg már vár rátok”. Hangsúlyozta, hogy senkit sem engednek be, “csak, ha a törvényes utat választja”. Mint írta, a migránskaravánban “bandatagok és néhány nagyon rossz ember is van”. Trump korábban is tett hasonló kijelentéseket anélkül, hogy tényekkel támasztotta volna alá ezeket.

Tepatepec, 2018. október 30.
Az Egyesült Államokba tartó közép-amerikai kivándorlók tartálykocsin közlekednek a mexikói Tepatepec és Niltepec települések között 2018. október 29-én. Az amerikai-mexikói határ felé gyalogló több ezer emberből, főként hondurasiakból álló menekültkaraván október 13-án indult útnak.
MTI/EPA/EFE/Luis Villalobos

James Mattis védelmi miniszter a múlt héten engedélyezte a csapatok és katonai eszközök telepítését az amerikai-mexikói határra, azonban nem említett konkrét számokat. Tisztségviselők akkor azt mondták, hogy október 30-tól legkevesebb 800 katonát küldhetnek a határra.

Donald Trump a bevándorlás szigorításával igyekszik támogatást szerezni a Republikánus Pártnak a novemberi időközi választások előtt. Az amerikai elnök még áprilisban jelentette be, hogy a déli határra küldi a Nemzeti Gárda akár 4000 tagját. Végül 2000-et irányítottak a térségbe, hogy tehermentesítsék a határőröket.

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás