Merkel szerint a Brexit-megállapodás még nem veszett fejsze nyele

Továbbra is van esély arra, hogy még időben sikerül jó és tartós megállapodást kötni a brit európai uniós tagság megszűnéséről, ha a közösségben maradó 27 tagország megőrzi egységét és kitart elvei mellett – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben.

A szerda délután kezdődő EU-csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében a kancellár aláhúzta: a Brexitről folytatott tárgyalásokon mindig világosnak kell lennie, hogy az EU nem kíván ugyan nehézségeket, de egyértelművé akarja tenni a különbséget az EU-tagság és az EU-val a közösségen kívüli, harmadik országként fenntartott partneri kapcsolat között.

Az EU Brexit-ügyi főtárgyalója, Michel Barnier becslése szerint a brit távozásról szóló szerződés már 90 százalékban elkészült, azonban az ilyen szerződéseknél mindig az utolsó kérdések a legnehezebbek. A Brexit ügyében nem sikerült áttörést elérni a legnehezebb ügyben, az ír-északír határ kérdésében – mondta Angela Merkel.

Hozzátette: egy felelős kormánynak minden eshetőségre fel kell készülnie, ezért a német szövetségi kormány hozzákezdett az előkészületekhez arra az esetre, ha a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnik meg. Mint mondta, gyakorlati kérdések sorát kell tisztázni, például azt, hogy milyen jogállásba kerülnek a megállapodás nélküli – úgynevezett kemény – Brexit esetén az állami tisztviselői karhoz tartozó brit állampolgárok.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács ülésének egy másik témájával, a menekültügyi rendszerrel és a közösség határ- és partvédelmi szervezetének, a Frontex reformjával kapcsolatban Merkel kiemelte: “együtt akarunk jobbá válni a külső határ védelemében” és az elutasított menedékkérők hazajuttatásában, ezért tárgyalnak majd a Frontex “megerősített mandátumáról”, de erről “nagyon eltérő véleményen vannak az egyes tagállamok”.

A menekültek “méltányos elosztásának” ügyében még azt sem sikerült elérni, hogy tárgyaljanak róla az Európai Tanácsban, ezért ez továbbra is “megoldatlan téma marad” – mondta a német kancellár.

Berlin, 2018. október 17.
Angela Merkel német kancellár az EU-csúcson képviselendő német álláspontot ismerteti a szövetségi parlament, a Bundestag berlini épületében 2018. október 17-én. Ezen a napon az EU-tagországok állam-, illetve kormányfői háromnapos brüsszeli csúcsértekezletet kezdenek, amelynek fő témája Nagy-Britannia kiválása az unióból.
MTI/EPA/Omer Messinger

 

A tervezett euróövezeti reformokról aláhúzta, hogy Németország csak akkor támogathatja az egyes reformintézkedéseket, ha “az egész csomag megfelelő”, ezért továbbra is érvényesíteni kell azt az alapelvet, hogy a közös pénzt használó uniós országok mind önállóan felelősek az államháztartási politikájukért és a gazdaságpolitikájukért. Minden országnak “kötelessége gondoskodni a stabilitásról” és a versenyképesség megerősítéséről – fogalmazott Merkel.

A 2019. tavaszi európai parlamenti választásokkal kapcsolatban elmondta: az utóbbi időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy “túlságosan könnyen” lehet befolyásolni a választókat “célzott dezinformációs kampányokkal, kibertámadásokkal és adatfelhasználási visszaélésekkel”, ezért az EU-csúcson arról is tárgyalnak majd, hogy a pártoknak milyen adatvédelmi alapelveket kell betartaniuk az EP-választás kampányában. Így a választókat félretájékoztató, “aktív dezinformációt folytató” pártoknak kijáró “pénzügyi szankciókról is el kell gondolkodni” – mondta a német kancellár.

Kiemelte: “a politika felelősséget jelent, aki pedig nem tartja be Európa demokratikus játékszabályait, nem várhatja el, hogy pártfinanszírozást kapjon az Európai Uniótól”.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A Balkán mészárosát élőben kapcsolták a Happy Televízióban

A háborús bűncselekmények miatt életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok pénteken élő adásban jelentkezett be telefonon a szerbiai Happy Televízióban, ezért az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) úgy döntött, a következő egy hónap során felvételt készít az elítélt beszélgetéseiről.

Read More »
< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás