Törökország újabb hadműveletet indíthat Szíriában

Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken ismét török hadműveletet helyezett kilátásba Szíriában az Eufrátesztől keletre eső területeken, amelyek a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) ellenőrzése alatt állnak.

Az Anadolu török állami hírügynökség szerint Erdogan a nyugat-törökországi Ispartában egy katonai ceremónián tartott beszédében úgy fogalmazott: „ha Isten is úgy akarja, az itt jelen lévő kommandósok támogatásával hamarosan felforgatjuk az Eufrátesztől keletre található terrorfészkeket is”.

Ankara a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjaival szövetséges terrorszervezetnek tartja az YPG-t. A kurd milícia mindazonáltal az Egyesült Államok támogatását élvezi, és nagy mennyiségben kap fegyvereket is Washingtontól.

Törökország korábban két hadművelet is indított az YPG jelenlétének visszaszorítása érdekében: Eufráteszi Pajzs fedőnéven először 2016 augusztusában megtisztította északon az Azáz, Dzserablúsz, el-Báb városok alkotta háromszöget az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezettől, valamint az YPG-től, majd idén az Olajág nevű műveletben irányítása alá vonta a korábban kurdok ellenőrizte északnyugati Afrín várost és környékét.

Az Eufrátesz folyótól nyugatra az YPG fennhatósága alatt egyedül Manbídzs körzet maradt, ott azonban amerikai katonák is állomásoznak. Ugyan egy június eleji megállapodást követően a török és az amerikai hadsereg közös járőrszolgálatba kezdett Manbídzs peremterületein, Ankarát nyugtalanítja, hogy Washington továbbra is fegyverszállítmányokkal támogatja a kurd milíciát.

Erdogan a közelmúltban már többször kilátásba helyezte, hogy újabb hadműveleteket indíthatnak az Eufrátesztől keletre fekvő, kurdok lakta vidéken, valamint Észak-Irakban a PKK ottani főhadiszállása ellen, de még nem szolgált részletekkel a lehetséges offenzívákról.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »