Steve Bannon támogatásával létrejött az európai populisták klubja

Egy belga ügyvéd és Donald Trump korábbi stratégiai főtanácsadója, Steve Bannon egy új párt keretében egyesítené az európai szélsőjobboldalt és a baloldali populistákat. A módszer a Cambridge Analytica botrányból már ismerős lehet.

Nagy reményeket fűz a meglepő páros – egy belga ügyvéd és Donald Trump korábbi stratégiai főtanácsadója – az első euroszkeptikusokat és populistákat tömörítő klubhoz. „Egy klubot építünk, amely összehozza az embereket, akiket testvérként segítünk majd” – nyilatkozta a belga fővárosban lévő watermael-boitsfort-i otthonának nappalijában Mischaël Modrikamen. „És ha a testvéreinknek segítő kézre van szükségük, majd mi nyújtunk nekik.”

Feltűnt Steve Bannon

Az ügyvédből lett politikus, Modrikamen 2009-ben alapította a belga Néppártot, 2016-ban pedig létrehozta a Mozgalmat. A kevés visszhangot kiváltó kezdeményezést Steve Bannon belépése tette hangosabbá, elindítva a Mozgalom olyan alapítvánnyá válását, amely egyfajta szellemi bázisként összefogja, támogatja a szélsőjobboldali, elitellenes csoportokat Európa-szerte – hívja fel a figyelmet a Politico írása.

Bannon és Modikramen egybehangzó véleménye szerint az osztrák választások eredménye, az olasz populisták sikere és az Európai Parlament jövő évi választásakor várhatóan felerősödő szélsőjobboldali hangok adták meg számukra a kezdőlökést.

Saját zsebből

Mint Bannon egy, a Politicónak adott interjújában is utal rá, a Mozgalmat Bannon egyelőre saját zsebből és néhány európai adományozó tőkéjéből finanszírozza. Jelenleg a vezetők mellett hét-nyolc fő dolgozik Modrikamen otthonából, amit tovább szeretnének bővíteni további három-négy brüsszeli dolgozóval. A kis létszám azonban nem gátolja a lelkesedést. Ha a Mozgalomnak elég tagja lesz, Modrikamen januárra tágas otthonában szervez majd gyűléseket az euroszkeptikus vezetők számára.

Eddig Mateo Salvini, Olaszország belügyminisztere és a miniszteri tanács feje, valamint Giorgia Meloni, a konzervatív párt vezetője jelezték a Mozgalomhoz való csatlakozási igényüket, amit Bannon jó jelnek tekint, szerinte ugyanis Olaszország a politikai univerzum központja.

Nem mindenki ennyire lelkes – a populista táboron belül és kívül sem

„Vannak közöttünk különbségek, amelyek a jövőben felerősödhetnek a potenciális euroszkeptikus fronton – jegyezte meg az olasz EP tag, Marco Zanni – De ilyenek minden csoporton belül fellelhetők, romboló is lehet egy frontot túl homogénné tenni.”

Sophie in’t Veld szerint számos politikus aggódva figyeli az euroszkepticisták szerveződését. „A nacionalisták meglehetősen jól, szorosan tudnak együtt dolgozni, miközben az uniópárti erőkre jellemzőbb a szétszóródás.” – jegyezte meg.

Világszintű mozgolódás

Talán senkit nem lep meg a tény: Modrikamen Trump-rajongó. A belga ezt akkor jelentette ki, amikor Trump megnyerése érdekében egy Youtube-videót posztolt magáról az alábbi címmel: „Mr. Trump, ami közös bennünk: igazat beszélünk, megnevezünk dolgokat. ’Tedd ismét naggyá Amerikát’ – ezzel Ön mintául szolgál Európának is.”

Ezen álláspontját már Trump megválasztása után is hangoztatta, amikor Modrikamen megkérte a Brexittel ismertté vált Nigel Farage-t hogy nyújtson át egy emlékeztetőt az USA adminisztrációjának: „Én megmondtam: Lesz Brexit, van Trump, a populista mozgolódás világszintű; ez a mozgalom világméretű lesz – világméretűvé kell szervezni.”

Bannon és Modrikamen kijelentette, hogy létre kíván hozni egy új, Európai Parlamentbeli populista pártot a 2019. májusi választások után. Ezzel két, számunkra is fontos dolgot üzennek: nem támogatják az EU-ból kitörni vágyó, vagy az euró árfolyamát aláásó országokat (legalábbis még nem), de szerintük vissza kell adni a hatalmat Brüsszel kezéből a tagállamokéba, amihez központi érdekképviseletre van szükség.

Blokkoló kisebbség

„Ha a szuverén országokra tekintünk – Svájc, Anglia, Norvégia –, mindegyiknek megvan a maga központi bankja – nyilatkozta Bannon, aki szerint fontos a gazdasági függetlenség, majd hozzátette: „A mi célunk nincs is olyan távol, megszerezni a szavazatok 33%-át, ezzel amolyan blokkoló kisebbséggé válni.”

Bannon most arra fókuszál, hogy a Mozgalmat győzelemre vigye, szándéka egy olyan technikai bázis megteremtése, amely közvéleménykutatásokkal, adatelemzéssel, célzott üzenetekkel operál – hasonlóan a Trump-kampányhoz és a Cambridge Analytica azóta botrányba fordult üzleti modelljéhez (ne felejtsük, hogy Bannon ott is alapító tag volt). Ezzel lehetőségük nyílik gyors reakciókat adni a támadásokra és megvívni a személyes csatákat.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Végül pedig nem lesz más hátra, mint egyesíteni a baloldali populistákat a jobboldali nacionalistákkal. Római útján találkozott is ezügyben Luigi Di Maioval, majd így nyilatkozott:

„Az egész világon nem találni két politikust, aki olyan keményen dolgozna, mint Salvini és Di Maio. Mindezt nem pénzért teszik és hihetetlen győzelmekre vezetik pártjaikat – de ők azok az emberek, akik egy-egy ponton hátralépnek és hagyják, hogy mások menjenek a G7 vagy a G20 találkozóira és Trump mellé üljenek az Ovális irodában. Senki sem tenné meg ezt.” – mondta Bannon, utalva arra, hogy az M5s és a Liga végül saját vezetőik helyett Giuseppe Conte jogászprofesszort jelölték olasz miniszterelnöknek.

Forrás: Politico

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »