Tovább emelte az alapkamatot a Fed

Kamatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer szerdán, idén immár harmadik, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig nyolcadik alkalommal. 

A Federal Reserve monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 2,00-2,25 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. A testület ezt megelőzően júniusban emelte ugyancsak 25 bázisponttal a kamatsáv széleit, augusztus elején pedig változatlanul hagyta.

A döntés indoklásában a gazdaság jó teljesítményét nyugtázva a Fed megerősítette szándékát a monetáris szigorítás folytatására a jövő évre kiterjedően is. 

A Fed most első alkalommal hagyta ki döntésének indoklásából a monetáris politikájára alkalmazott „alkalmazkodó” (accommodative) jelzőt, jelezve ezzel, hogy a jövőben sokkal inkább semleges, mint gazdaságösztönző, vagy a túlfűtöttséget fékező monetáris politikát kíván folytatni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Fed javított növekedési előrejelzésén, eszerint az idén már 3,1 százalékos GDP-növekedésre számít a három hónappal ezelőtt tett 2,8 százalékos prognózis helyett. A jövő évi növekedési előrejelzést 2,5 százalékra javította 2,4 százalékról, a 2020-ason viszont nem változtatott, azt 2,0 százalékon hagyta. A Fed most első alkalommal adott előrejelzést a 2021-es növekedésre, 1,8 százalékot jelölve meg a GDP bővülésére.

Hasonlóképpen először tett előrejelzést a 2021-es munkanélküliségi rátára vonatkozóan is a Fed, amelynek 3,7 százalékra emelkedését várják a 2020-as 3,5 százalékról. A Fed megemelte az idei prognózisát is a munkanélküliségi rátára, a júniusban tett 3,6 százalékról 3,7 százalékra, a 2019-est viszont változatlanul 3,5 százalékon hagyta.

Az inflációra vonatkozóan a Fed a júniusi prognózisban 2,1 százalékot jelezett az idei évre, a jövő évre és 2020-ra egyaránt. Ezt csak a 2019-es évre vonatkozóan módosította 2,0 százalékra és 2,1 százalékos prognózist tett 2021-re is.

Az FOMC tagjainak előrejelzései alapján idén még egy, jövőre pedig három kamatemelést terveznek. Ezt a feltételezett kamatpályát a döntés mostani megszövegezése is megerősíti.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »