Már több mint százezren tértek vissza a felszabadított Kelet-Gútába

Több mint százezer menekült települt vissza a szíriai főváros, Damaszkusz melletti Kelet-Gúta térségbe, mióta a kormányerők áprilisban visszafoglalták a területet a lázadó fegyveresektől – közölte Oroszország szíriai menekültügyi központjának a szóvivője.

A TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozó kelet-gútai lakos, Mohamed elmondta: Törökország fővárosából, Ankarából települt haza, ahova Libanonon keresztül menekült. “Boldog vagyok, hogy visszatértem, és hogy a béke újra beköszöntött a hazámban” – mondta.

Az orosz hírügynökség megjegyezte, hogy az orosz védelmi tárca alá tartozó, a múlt héten létrehozott menekültügyi központ feladatai közé egyebek mellett a humanitárius segélyezés, a közszolgáltatások helyreállítása, valamint az infrastruktúra újjáépítésével kapcsolatos teendők tartoznak.

Orosz közlések szerint az utóbbi hónapokban egyre több ember tért vissza a korábban felkelők uralta területekre. Az északnyugat-szíriai Latakia tartományban működő, a harcoló felek békéltetésére létrehozott orosz koordinációs központ már június elején arról számolt be, hogy több mint 67 ezer ember költözött vissza Kelet-Gútába menekülttáborokból.

Arszal, 2018. június 28.
Szíriai menekültek hazaindulni készülnek a kelet-libanoni Arszal faluban lévő menekülttáborból 2018. június 28-án. A faluban mintegy 80 ezer szíriai talált menedékre, közülük most 472 kapott engedélyt a szíriai hatóságoktól, hogy hazatérjen a Damaszkusztól nyugatra fekvő al-Kalamun térségébe. (MTI/EPA/Nabil Munzer)

Az al-Vatan szíriai napilap ugyancsak június elején közölte, hogy több mint nyolcezer, korábban a szíriai kormány ellen fegyveres harcot folytató felkelő csatlakozott a hadsereghez májusban. A lap szerint olyan ellenzékiek szolgálnak immáron a kormányerők soraiban, akik letették a fegyvert és kegyelemben részesültek. Az al-Vatan megjegyezte azt is, hogy mintegy 1200 kelet-gútai fiatal állt be a katonaságba.

A térség az utóbbi fél évben többször is a nemzetközi sajtó figyelmébe került. Egyrészt a kormányerők 5 évig tartó ostroma miatt kialakult humanitárius válság miatt, másrészt a térségbeli Dúma városát április 8-án ért, feltételezett vegyi fegyveres támadás miatt.

A Bassár el-Aszadhoz hű fegyveres erők a szinte biztos győzelem fényében általában úgynevezett helyi megbékélési megállapodásokat kötnek a nem Damaszkusz ellenőrizte területek lakosságával, illetve azok illetékeseivel. A hatóságok felajánlják a fegyverletételt elutasító lázadóknak, hogy elszállítják őket más területekre, míg a maradni kívánó felkelőknek és civileknek át kell esniük a kormányerők átvilágításán.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/TASZSZ

Felkapott hírek

Friss hírek

A francia elnök átalakította a kormányt

Christophe Castanert, a kormányzó Köztársaság lendületben vezetőjét és parlamenti kapcsolatokért felelős államtitkárt nevezte ki Emmanuel Macron francia államfő belügyminiszternek a két héttel ezelőtt lemondott Gérard Collomb helyére. Az államfő emellett további három tárca élén kezdeményezett váltást, 15 kormánytag pedig új pozícióba került.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás