Friss hírek

Előrehozták a vezetőváltást a Fiat-Chrysler csoportnál

Új vezérigazgatót neveztek ki a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) élére, miután a tisztséget eddig betöltő, néhány hete vállműtéten átesett 66 éves Sergio Marchionne egészségi állapota váratlanul romlott.

Az igazgatótanács szombaton Mike Manleyt, Sergio Marchionne egyik legközelebbi munkatársát, a Jeep és a Ram eddigi márkaigazgatóját állította a cég élére. A Ram pickup adja a Fiat Chrysler nyereségének nagyobbik részét, a Jeep eladásai pedig 2009 óta – amikortól Mike Manley felügyeli a márkát – csaknem a négyszeresére nőttek – tavaly több mint 828 ezer Jeep autót értékesítettek világszerte.

“Sergio Marchionne már korábban bejelentette, hogy 2019 elején lemond, ezt a folyamatot az igazgatótanács döntése csak felgyorsította” – áll a cég közleményében. Sergio Marchionne júniusban ismertette cége 2022-ig szóló stratégiáját, akkor bejelentette, hogy komoly összegeket költenek elektromos autók gyártására, de hozzátette: továbbra is a belső égésű motor lesz a domináns.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Sergio Marchionne egyben a Ferrari elnök-vezérigazgatója is volt, helyére Louis Camillerit választották, aki korábban hosszabb ideig a Philip Morris International vezérigazgatója volt.

A Fiat Chrysler Automobiles július 25-én ismerteti negyedéves eredményeit. A cég tavaly rekordszintű, 3,5 milliárd euró profittal zárt az egy évvel korábbi 1,8 milliárd euró nyereség után. A világ hetedik legnagyobb autógyára 4,7 millió gépkocsit értékesített, körülbelül ugyanannyit, mint 2016-ban.

Forrás: MTI/AP/TASZSZ/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Az erdélyi turizmusnak is betett a koronavírus

A koronavírus-járvány megállította az erdélyi turizmus növekedését, így 2019 novembere és 2020 márciusa között az Erdélybe érkező vendégek száma 14,1 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig 13,7 százalékkal csökkent - közölte kedden az Erdélystat.ro portál a romániai megyei statisztikai hivatalok adatait összesítve.

Read More »

Piaci körkép: recessziós félelmek miatt gyengül a DAX

Alacsonyabban forognak ma az európai indexek, a befektetők amiatt aggódnak, hogy a továbbra is emelkedő koronavírus-fertőzések újabb lezárásokhoz és korlátozásokhoz vezethetnek, ami negatívan befolyásolja a világgazdaság helyreállását. Németország, Olaszország és Spanyolország összesen 1.876 új esetet jelentett hétfőn a vasárnapi 407 eset után.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás