Gyümölcsöző volt Kim és Hszi találkozója

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Hszi Csin-ping kínai elnök a két ország “stratégiai és taktikai” együttműködésének fellendítését vitatta meg Pekingben a felek szerdai találkozóján – jelentette az észak-koreai állami média.

Az újabb találkozóra Kim Dzsong Un kínai látogatásának második, befejező napján került sor. A felek “komoly véleménycserét” folytattak a kialakult új helyzetről – írta csütörtökön kiadott jelentésében a KCNA észak-koreai hírügynökség.

A KCNA előző napi híradása szerint első találkozójukon Hszi és Kim véleményt cserélt arról, hogy milyen megoldások kínálkoznak a nukleáris leszerelés kérdéseire, miután Kim tájékoztatta kínai vendéglátóját Donald Trump amerikai elnökkel tartott múlt heti szingapúri csúcstalálkozójáról, és közösen kiértékelték annak eredményeit.

Peking, 2018. június 20.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által közreadott képen Hszi Csin-ping kínai elnök (j) üdvözli Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2018. június 19-én. Kim Dzsong Un kétnapos látogatásra érkezett Kínába. (MTI/EPA/KCNA)

Szerdai találkozójuk előtt a phenjani kommunista rezsim vezetője felkereste a kínai agrártudományi akadémia egyik intézményét, majd utolsó programpontként meglátogatott egy közlekedésirányítási központot is a kínai fővárosban, mielőtt hazautazott Phenjanba.

Kim Dzsong Un korábban – miután bejelentette, hogy országának sikerült elérnie régóta dédelgetett célját, a nukleáris fegyver kifejlesztését – ígéretet tett arra, hogy a jövőben elsőbbséget biztosít majd Észak-Korea gazdasági fejlesztésének.

A Reuters hírügynökség ennek kapcsán felidézi, hogy észak-koreai média az elmúlt hónapokban gyakran számolt be a mezőgazdaság és az ipar területén elért eredményekről.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A Yonhap dél-koreai hírügynökség jelentése szerint pedig Kína már meg is kezdte az Észak-Korea elleni szankciók enyhítését, mely különösen a légi közlekedés és a turizmus területén érzékelhető. A Yonhap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számolt be: nemrégiben született döntés arról, hogy júliustól közvetlen járat indul a kínai Hszian és Phenjan között. Elemzők rámutatnak, hogy ennek a járatnak azért van különös jelentősége, mert Hszian a Hszi elnök szülőhelyének is otthont adó, Kína északi részén fekvő Sanhszi tartomány székhelye. A hsziani járat elindításával az Air Koryo észak-koreai nemzeti légitársaság már öt kínai nagyvárossal, köztük Pekinggel, Senjanggal, Sanghajjal és Csengtuval köti össze Phenjant.

A Yonhap forrásai szerint a járat elindulásával egy időben a hsziani utazási irodák várhatóan csoportos utakat kínálnak majd Észak-Koreába, amire az elmúlt időszakban sorra egymást követő csúcstalálkozók okán egyre nagyobb az igény a kínaiak körében. Az ily módon fellendülő turizmus pedig komoly bevételi forrás lehet a szankciók folytán forráshiánnyal küzdő Észak-Korea számára.

Park Dzsie Von dél-koreai ellenzéki képviselő csütörtökön egy rádióműsorban azt is elmondta: Mike Pompeo amerikai külügyminiszter előreláthatóan a jövő héten tesz látogatást Észak-Koreában, hogy elősegítse a múlt heti csúcstalálkozón megbeszéltek gyakorlatba ültetését. A képviselő hangsúlyozta: úgy tűnik, az észak-koreai vezető kínai látogatása miatt Pompeo halasztani kényszerült az útját. Az értesülést más forrásból egyelőre nem erősítették meg.

Forrás: MTI/Reuters/Yonhap

Felkapott hírek

Friss hírek

Csak az elektromos autókban bízik a T&E civil szervezet

Mintegy 43 millió súlyosan környezetszennyező dízelüzemű jármű közlekedik az Európai Unió útjain, és a számuk tovább nő immár három évvel a dízelbotrány kirobbanása után is - írta keddi jelentésében a Transport & Environment (T&E - Közlekedés és Környezet) nevű nemzetközi civil szervezet.

Read More »

Erdogan következő célpontja: a bankrendszer

Erdogan török elnök úgy véli, a hatóságoknak utána kellene néznie az Isbank igazgatótanácsában ülő ellenzékieknek – jelentette a Hurriyet, melynek hatására az ország legnagyobb tőzsdén forgó bankjának a részvényei zuhanásba kezdtek. Az ellenzék szerint Erdogan a banki tulajdonrészt vélhetőleg az immár általa irányított nemzeti vagyonalapba kívánja beolvasztani.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás