Az IMF tovább egyengeti Szerbia útját

Új, nem pénzügyi, hanem tanácsadásra vonatkozó együttműködésről állapodott meg a szerb kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – közölte az IMF szerbiai küldöttsége szerdán. A harminc hónapra szóló megállapodást a valutaalap végrehajtó bizottsága várhatóan július közepén hagyja jóvá.

James Roaf, az IMF szerbiai küldöttségének vezetője közölte, hogy Szerbiával nem újabb készenléti hitelre vonatkozó megállapodásban gondolkodtak, hanem olyan, tanácsadásra és megfigyelői tevékenységre vonatkozó együttműködésben, amelyet a valutaalap 2017-ben vezetett be azon országok számára, amelyeknek jó lehet egy IMF által felügyelt program.

Az új program a makrogazdasági és pénzügyi stabilitást őrzi meg, valamint az ambiciózus strukturális és intézményi reformok megvalósítását támogatja annak érdekében, hogy elősegítsék a gazdasági növekedést, növeljék az életszínvonalat és lehetőséget teremtsenek új munkahelyek létrehozására.

Roaf kiemelte, hogy Belgrád makrogazdasági kilátásai jók, a szerb gazdaság stabilnak bizonyult, az idei év első negyedében 4,6 százalékkal bővült, 2018-ban pedig várhatóan 3,5 százalék lesz a GDP-növekedés, és az infláció is alacsony. Hozzátette, hogy 2019-től kezdve az IMF célja az, hogy alacsony legyen a szerb költségvetési hiány, ami az államadósság csökkenését is maga után vonná, így az a program lezárásáig a bruttó hazai termék 50 százaléka alá eshetne. Mint közölte, minden lehetőség adott arra, hogy visszavonják a négy évvel ezelőtti nyugdíj- és bércsökkentésre vonatkozó intézkedéseket.

Sinisa Mali szerb pénzügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: Szerbia minden feltételt teljesített annak érdekében, hogy júliusban pozitív választ kapjon az IMF-től. Emellett szeptemberben már azt is tudni lehet majd, hogy mekkora arányú fizetés- és nyugdíjemelésre lehet számítani, továbbá visszavonják a 2014-ben hozott, nagy felháborodást keltő, nyugdíj- és bércsökkentésre vonatkozó törvényt is.

Szerbia februárban zárta le a 2014-ben a Nemzetközi Valutaalappal kötött 1,2 milliárd eurós, hároméves készenléti hitelről szóló megállapodást. Az akkori megegyezés értelmében Szerbia csökkentette az államadósságát, megszabadult néhány veszteséges állami vállalattól, csökkentette a nyugdíjakat és a közszférában dolgozók béreit, valamint karcsúsított a felduzzadt állami adminisztráción.

Kapcsolódó cikkünk: Az S&P és a Fitch is felminősítette Szerbiát

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »